Ugrás a tartalomra
Ha meg akarsz ismerni egy embert vagy asszonyt, utazz vele vagy tíz-tizenkét órát együtt. Ez valóságos próbaköve annak, hogy igazán udvarias és illedelmes lélek-e valaki vagy csupán gyönge máz-e rajta a kultúra. Az erőszakos vagy lompos vagy irígy vagy civakodó természet kiütközik és a megtett mérföldekkel négyzetes arányban nő. Két barát vagy két szerető a végső állomáson már mint két ellenség szállhatnak le. Vonaton és veszedelemben látszik meg az ember.
Kapcsolódó idézetek
-
Akkor, ott az út szélén, még nem tudtam, hogy kicsoda. Csak valami olyasmit éreztem, hogy ezzel az emberrel jó lehet elindulni. És megérkezni is jó lehet. S a legjobb talán a közbeeső idő vele. Az utazás. Mert nem mindegy, hogy kivel utazik az ember. Az már ott bizonyos volt, hogy a férfi körül a dolgok és az emberek biztonságban vannak. Hogy nála az igen igen, a nem nem, a nyolc óra az nyolc óra, a tizenkettő az percre pontosan tizenkettő. Közben játékosság terem mellette, és kíváncsiság, meg jóízû barátok, akiknek megőrzi fontos mondataikat.
Schäffer Erzsébet
-
Utazás közben eltévedni szerencsétlen dolog, de elfelejteni az utazás célját és értelmét... ez sokkal kegyetlenebb érzés. Nyolc hónapig tartott az út, néha egyedül utaztam, néha mások is mellém szegődtek, és megfogták a kormányt, és összetörték a szívemet, de már nem én voltam az, aki megérkezett, alig hasonlítottam önmagamra. És ha elveszíted önmagadat, két választásod marad: vagy visszatalálsz ahhoz, aki voltál, vagy örökre elveszíted. Mert néha kívülről kell nézned önmagad, hogy eszedbe jusson, milyen akartál lenni, és hogy ehhez képest milyen ember lett belőled.
-
A szerelem egy nagy utazás, amely során rengeteget tanulunk. Kezdetben teljesen más, mint ami végül kialakul. A fiatal párok olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy szinte egymásba olvadnak. Kezük és lábuk összegabalyodik, szinte egyszerre lélegeznek. Miután megmenekültek a magánytól, szorosan egymásba kapaszkodnak, megkönnyebbülten, hogy végre találtak valakit, aki szereti őket. Az a különös az egészben, hogy ilyenkor még nem is igazán ismerik egymást, ám ezt a képzeletükkel ellensúlyozzák. Mintha mindketten egy-egy fehér táblát tartanának maguk előtt, amelyre a másik rávetíti az összes reményét és vágyát. Mivel mélyen belül bizonytalanok, feszülten figyelik a megcsappant szeretetre utaló jeleket. Később, amikor már több időt töltenek együtt, elkezdődik a valódi kapcsolat, a hosszú küzdelem, amely során a képzelet mögött megjelenik a hús és vér ember. Mindketten egyre valóságosabbak lesznek - már úgy viselkednek, amilyenek ők maguk. Idővel minden jól alakul, ha nem esnek kétségbe, elfogadják, hogy a különbözőségük miatt más dolgokat szeretnek, és tiszteletben tartják a másik önállóságát. Mindketten erősebbek lesznek és kiteljesednek. Az egészséges kapcsolatban élők ezt meg is fogalmazzák: "jobb ember vagyok mellette", "úgy érzem, vele önmagam lehetek".
Steve Biddulph
-
Az út elágazásai mentén más-más utakkal találkozol. Átélni, megismerni azokat vagy sem, csak attól a döntésedtől függ, melyet egy pillanat tört része alatt hozol. Akkor is, ha nem tudod, de választásoddal - hogy követed egyenesen az utat vagy más irányt veszel - gyakran a sajátod és azok létezésével játszol, akik közel állnak hozzád.
Susanna Tamaro
-
Ha először találkozom valakivel, először vagy tíz percig beszéltetem, aztán pedig teljesen ellentétes szempontból mérem fel, mint ahogy ő beállítja magát, és így objektívebben tudom megítélni.
Murakami Haruki
-
Érthetetlen, bár valahogyan biztosan megmagyarázható, hogy két embert, akik testvérek, tehát a világon szinte legközelebb kellene állniok egymáshoz, áthidalhatatlan távolságok választanak el, idegenebbek az idegeneknél, s tíz-tizenöt perc után már csak semleges dolgokról képesek beszélgetni, tudat alatt azzal a kívánsággal, hogy bárcsak adódna már valamilyen ürügy a búcsúzásra a véletlen találkozásnál, s járna le már végre a látogatás ideje, indulna a vonat és a többi.
Szilvási Lajos
-
Utazni annyi, mint gyorsan váltogatni a helyeket, a szokásokat, az embereket, akikkel társalogsz, annyi, mint mélyebben az idő szakadéka fölé hajolni.
Ivo Andric
-
Egy kapcsolat igazi próbája, ha együtt utaztok valahova.
Julia Stiles
-
Tudod, a vonatozás olyan, mint az élet. Egy utazás, felszállsz, és rajtad múlik, hogy érzed magad, amíg megérkezel. Bosszankodhatsz sok minden miatt, de ha élvezed a kilátást, és új ismertségeket kötsz, akkor később nem a cél fog számítani, hanem az út. Az igazán fontos dolgok mindig egy vonatúttal kezdődnek és fejeződnek be.
Zakály Viktória
-
Az utazónak meg kell kérdenie: "Jó úton járok?" Számos út hosszú és kanyargós, tele olyanokkal, kik eltévelyedtek. Egyenesen haladnak saját útjukon, a sors vezetésével, s nem egy helyet keresnek, hanem egy rokon lelket. Mások összeállnak, s biztonságra lelnek egymás karjaiban. Egyesek eltávolodnak a csapástól, hogy elkerüljék a kísértés ösvényét. Ám azok, kik túlságosan a lábuk elé néznek, nem veszik észre, hova jutottak, és gyakran túlságosan meglepi őket a célállomás.