Szörényi Levente

Egy közös vállalkozáson belül legalább egy embernek nagyon kell tudnia, hogy mit akar csinálni. Ha egyetlen ilyen valaki sem akad a társaságban, az nagy baj. Ha többen is vannak ilyenek, akkor meg lehet egyezni, össze lehet hangolni a célokat és elképzeléseket. Ez csak egyeztetés kérdése.

Az ember az élete során veszít a gátlásaiból, bár nem szûnnek meg teljesen. De mikor sok mindent megismert már, bölcsebb lett, akkor a gátlások csökkennek.

Egy társadalomban általában irritáló az, aki szabadon nyilvánít véleményt s vállalja ennek ódiumát, a jót is, a rosszat is. Én ezt nevezem igazi szabadságnak. Aki a körülmények révén vagy a maga akaratával ezt a szabadságot legalábbis megközelítően megteremti magának, az irritálja a többséget.

Az ember akkor kezd igazán felfelé nézni, amikor elérte a legalsó pontot. Lejjebb már nem mehet, csak feljebb.

A boldogság nem egy kábítószeres lebegés, ami bizonyos ideig tart és ha vége, akkor újabb dózist adunk magunknak. Az ember boldogsága az, ha tud értelmes dolgokat csinálni, ha számítanak rá, ha valamiért fontos valakiknek, ha... nem akarok túl hangzatos szavakat használni, de ha emberként tud élni az emberek közt, az önmagában véve nem lebecsülendő, ezt már majdnem nevezhetjük boldogságnak is.

Az alkotói munka (ha valóban önálló alkotásról és nem valamiféle utánérzésről vagy szolgai másolatról van szó) mindig azt jelenti, hogy az ember magából merít, magából ad valamit; saját élményeit, gondolatait, érzelmeit fogalmazza meg, létrehozva egy mûvet, amely aztán önálló életre kel, sikert vagy kudarcot hozva alkotójának. Aki valódi elhivatottságot érez a mûvészi alkotáshoz, annak nyitott szemmel kell járnia a világban, átérezve a többi ember életének gondját-baját, felismerve a dolgok közötti összefüggéseket, keresve a megoldásokat, amelyek a haladást szolgálják.