Ted Chiang

Nem akarjuk, hogy minden visszatérjen a szokásos üzleti életbe, mert a szokásos üzlet vezetett minket a válsághoz.

Az alkímia leírja az arany előállításának receptjét, de ennek a folyamata annyira fáradságos, hogy hozzá képest olyan egyszerû leásni egy hegy alá, mint leszedni a fáról a barackot.

A bûnbánat és a vezeklés eltörli a múltat.

A jövő és a múlt ugyanaz. Egyiket sem változtathatjuk meg, de lehetőségünk van mindkettőt jobban megismerni.

Négy dolog nem tér vissza soha: a kilőtt nyílvessző, az elmúlt élet, az elszalasztott lehetőség, és a kimondott szó sem vonható vissza.

A véletlen és a szándék ugyanannak a kárpitnak a két oldala, uram. Az egyik talán kedvesebb a szemnek, de nem mondhatod, hogy az egyik igaz, a másik pedig hamis.

Semmi sem törli el a múltat. Van bûnbánat és vezeklés, és van megbocsátás is. Ez minden, de ennyi elég.

Ámulj a létezés csodáján, és örvendezz, hogy megélheted!

Mindig is folytak viták arról, hogy a szabad akarat csupán illúzió, ehhez néhányan a száraz fizikát, mások a tiszta logikát vették alapul. A legtöbb ember ezeket az érveket megdönthetetlennek tartja, de soha senki nem fogadta el igazán a belőlük fakadó következtetést. A szabad akarat tapasztalata egyszerûen túl erőteljes ahhoz, hogy érvekkel meg lehessen dönteni.

Mindig azt mondják, az ember úgy fejlődött, hogy kisbabát akarjon, és régebben azt hittem, hogy ez oltári baromság, de már nem. A macskák, a kutyák (...) csak pótlékok ahelyett, amiről gondoskodnunk kellene. Az ember végül elkezdi megérteni, mit jelent egy kisbaba, mit jelent igazából, és minden megváltozik.

A kötelezettségek nélküli szeretet eszméje (...) délibáb (...). A szeretet azt jelenti, hogy az ember hajlandó áldozatokat hozni a másikért.

Az engedékenység rossz magaviselethez vezet, ami felbosszantja a dadát, ezért hajlamos a megérdemeltnél súlyosabb büntetést kiszabni. Később aztán a dada megbánja a tettét, amelyet engedékenységgel ellensúlyoz. Ez egy fordított inga, amely egyre erősebben kileng. Amennyiben sikerül az ingát függőlegesen tartanunk, nincs szükség utólagos korrekciókra.

A gyermekek nem születnek rossznak, hanem azoknak a hatására válnak azzá, akik gondozzák őket. Racionális gyermeknevelés racionális gyermekeket fog eredményezni.

Az nem megoldás, ha hibáztatjuk a másikat. A pároknak tiszteletben kell tartaniuk egymás érzéseit, és együtt kell szembenézniük a gondjaikkal.

"Megbocsátani és felejteni" - tartja a mondás, és idealizáltan nemeslelkû énünknek nem is kell más. Csakhogy a valódi énünk számára már egyáltalán nem olyan egyértelmû a kettő közötti kapcsolat. Rendszerint felejtenünk kell egy kicsit ahhoz, hogy megbocsássunk. Ha már nem olyan friss a fájdalom érzése, könnyebb megbocsátani, ettől nem él már bennünk olyan elevenen az emlék, satöbbi, satöbbi. Ez a pszichológiai visszacsatolási lánc az, ami utólag visszatekintve megbocsáthatóvá teszi az olyan vétkeket, amelyek először feldühítettek minket.

Az embereket történetek alkotják. Emlékeink nem az összes, általunk megélt másodperc részrehajlás nélküli felhalmozódása, hanem az a történet, amelyet válogatott momentumokból raktunk össze. Ezért van az, hogy még amikor ugyanazt éljük át, mint mások, akkor sem szövünk teljesen egyező történeteket, mivel mindannyian más kritériumok szerint válogatunk a pillanatok között, és ezek az ismérvek a személyiségünket tükrözik. Azokat a részleteket jegyezzük meg, amelyek felkeltették a figyelmünket, és amelyeket fontosnak tartunk, és az ezekből formált elbeszélések alakítják a személyiségünket.

Mielőtt egy kultúra mûvelni kezdi az írás tudományát, a tudása kizárólag szóban közvetítődik, ezáltal nagyon könnyû átírni a történelmét. Még ha nem szándékos is, elkerülhetetlen.

Bár nem szoktunk így gondolni az írásra, valójában az is egyfajta technológia, vagyis az írástudó ember olyasvalaki, akinek gondolkodásmódját a technológia közvetíti. Amint megtanultunk folyékonyan olvasni, kognitív kiborgokká váltunk, és ez jelentős következményekkel járt.

Ma még mindannyian egyszemélyes orális kultúrák vagyunk. Átírjuk a múltat, hogy megfeleljen a szükségleteinknek, és alátámassza a történetet, amelyet magunkról mesélünk. Emlékeink révén mindannyian osztozunk személyes történelmünk haladó szellemû értelmezésének bûnében, folytonosan úgy tekintve korábbi énünkre, mint a jelenlegi dicső énünkhöz vezető, újabb lépésre.

Mindnyájunkkal megesett már, hogy tévedtünk, hogy kegyetlenül és álszentül viselkedtünk, és ezeknek az alkalmaknak a többségét már elfelejtettük. Ami azt jelenti, hogy valójában nem ismerjük magunkat.