Szerző

Teller Ede

Az optimista hisz abban, hogy a jövő bizonytalan, és az ő kötelessége, hogy tegyen érte valamit.
A természettudományt egzaktnak minősíteni a lehető legnagyobb tévedés. A tudomány mindig is hemzsegett a hibáktól. És a természettudós hibái kiadósak, lángelmét igényel a kiküszöbölésük.
Amit megértünk, az már egyszerû. Aztán valaki hozzávesz az eddigi ismeretekhez egy újonnan megismert jelenséget, és ezzel a dolgok bonyolulttá válnak. Majd, ha valaki beilleszti a rendszerbe az új jelenséget, minden ismét egyszerûvé válik.
A homo sapiens meghatározása kiegészítésre szorul: "szerszámhasználó zavarodott állat".
Az atomok láthatók. Nem lehet nem figyelembe venni létezésüket. De megismerve sajátságos viselkedésüket, jogos lehet a vágy: bárcsak ne léteznének!
Csodálatos lenne kérdéseink végső válaszainak birtokába jutni! De számomra csábítóbb az a tudat, hogy a természet még sok meglepetést tartogat az őt felkutatni szándékozók számára.
Minden lényeges változás előbb lehetetlennek tûnik, de utóbb kiderül, elkerülhetetlen volt.
A legjobb metódus valamit megtanulni, hogy az ember azt gyakorolja, milyen hibákat lehet csinálni. Ha az ember már az összes hibát el tudja kerülni, akkor megértett mindent.
A tudás által létrehozott eszközök ellen csak még több tudással lehet védekezni.
Az élet egy kevés anyag és hatalmas mennyiségû bonyolultság.
Az óramutatót vissza lehet forgatni, meg lehet állítani, de az idő kerekét nem lehet.
A természettudomány fejlődése mintha exponenciális lenne. (...) Ezer évet és egyetlen napot nem lehet mindig megkülönböztetni.
A múltat nem tudjuk megváltoztatni, de meg tudjuk ismerni. A jövőt meg tudjuk változtatni, de nem tudjuk megismerni.
Elmélet nélkül a tény mire jó? Vitorlavesztve hánykódó hajó, Csónak, melynek kormánylapátja tört, Papírsárkány, mit szélvész meggyötört.
A szellemi függetlenség talán örökölt jellemvonás, az is lehet, hogy ez a fiatalokat általánosan jellemzi, de kevesen őrzik meg felnőttkorukra.
A múlt létezik, de a jövőt minden atom, minden csillag, minden élőlény minden pillanatban újra alkotja.
Tudás kell, de hozzá kell fûzni, hogy a tudást emberségesen használjuk!
Amikor az ember beszél, félreérthetik, mégis beszélni kell. Mert talán van benne valami, amit nem értenek félre.
A világ tele van - nem biztonsággal, de - lehetőséggel. Nem ígérettel, hanem reménnyel.
A véletlen nagy úr, sok kárt csinálhat, s nekünk erősnek kell lennünk, hogy a kárt elrendezzük. A véletlen azonban ugyanaz, ami véletlen változásokkal a génekben végeredményben létrehozta ezt a tarka, csodálatos világot. Mert véletlennek csak azt nevezem, amit nem értek, de amit érteni szeretnék. És a véletlen szó az egyszerûen azt jelenti, hogy nem értettük, nem értettem, de nem adtam fel a reményt, hogy többet értsek.