Tennessee Williams

Két hely között az idő a legnagyobb távolság.

Ha itt vagy, elfutok, s ha nem, futnék utánad.

Az egész élet emlékekből áll, csak mindig a jelen pillanat múlik el olyan gyorsan, hogy észre sem vesszük.

Imádkozz a vadszívûekért, akik csapdában vergődnek.

Mindannyian magányos rabságra vagyunk ítélve, saját bőrünkben, életfogytig.

A félelem és a menekülési vágy az a két kis ragadozó, amelyek ideges életünk forgó drótketrecében egymást kergetik. Megakadályoznak bennünket abban, hogy bármire is túlzottan mély érzéseket pazaroljunk.

Ha annyian magányosak, ahányan magányosnak tûnnek, megbocsáthatatlan önzőség lenne egyedül magányosnak lenni.

Az a kevés őszinteség, ami a világon van, az olyanoké, akiket valami bánat megpróbált.

Mindannyian lángra lobbant házakban élünk és nincs tûzoltó, aki segíthetne. Nincs kiút, csak a földszinti ablak, amin kibámulhatunk, amíg a ház leég, a fejünk fölött körbecsalt önmagunkkal együtt, bezárva, egyedül.

Nekem nem kell a valóság! Én varázslatot akarok!

Az ember halandó állat, és ha van pénze, vásárol, vásárol. Azt hiszem azért vásárol meg mindent, amit csak megkaphat, mert titokban ostobán abban reménykedik, hogy a sok szerzett holmi közt ott találja majd az örökéletet is!

Magának szüksége van valakire. Nekem is szükségem van valakire. Lehetne ez a valaki... maga és én?

Tudod te, mi az, hogy szerencse? Szerencse az, hogy az ember hisz a szerencséjében.

Minden csak emlék, kivéve az éppen megélt pillanatot.