Terry Pratchett

Az egyes személyek csak biológiailag számítanak az emberi faj tagjainak - ahhoz, hogy a szó valódi értelmében ember lehessen valaki, a társadalmat alkotó egyedek Brown-mozgásában kell ide-oda pattognia; mert csak e mozgás által tudjuk egymást folyamatosan emlékeztetni arra, hogy (...) mit jelent emberi lénynek lenni.

Az ihlet folyamatosan áramlik a világmindenségben. Célpontja minden jó helyen, kellő időben lévő alkalmatos elme. Az ihlet sugara beleütközik a megfelelő idegsejtbe, elindul egy láncreakció, egy kis idővel később pedig valaki értetlenül hunyorog a tévé villódzó fényében, és azon töpreng, hogy a fenébe juthatott egyáltalán eszébe a szeletelt kenyér ötlete.

Vannak súlyos bûnök, és vannak enyhébbek. És néha az enyhébb bûnök nagyobbaknak tûnnek, míg a valóban súlyosak alig látszanak. Az igazán fontos az, hogy el tudjuk dönteni, melyik melyik.

A legtöbb faj elvégzi saját fejlődését, menet közben ókumlálja ki a dolgot, ami pontosan az a módszer, amit a Természet szándékolt. És ez az egész roppant természetes meg szerves meg összhangban áll a világmindenség titokzatos körforgásával, amely azt hiszi, hogy semmi sem ad olyan jól egy fajnak erkölcsiséget (...), mint az évmilliókig tartó, igazán csalódást keltő "próba és tévedés" módszer. Ez alkalmasint rendben is van a faj szempontjából, ám a ténylegesen belekeveredett egyének szemszögéből igazi disznóság.

Az összes lépés első lépés, ha megfelelő irányba teszik meg.

Mindenkinek van egy apróbetûs felhasználási feltétel az életében, egy ki nem mondott kiegészítése a szabályokhoz, mint például hogy "kivéve, ha nagyon muszáj", vagy hogy "kivéve, ha senki nem néz oda", vagy hogy "kivéve, ha az első nugátos volt".

Az emberiség gyakorlatilag kizárólag olyan dolgokból áll, amelyeknek nincsen helyzete térben és időben, mint például a képzelőerő, a szánalom, a remény, a történelem és a hit. Ha ezeket elvesszük, akkor nem marad másunk, csak egy olyan majom, amelyik túl gyakran esik le a fáról.

Az embereknek muszáj istenekben hinniük, már csak azért is, mert olyan nehéz az embereknek hinni.

Egy test nem igazán mûködik megfelelően, ha igen jelentős részei nem ugyanazon tér-idő síkon osztoznak, mint a többi, de az tény, hogy ugyanakkor sokkal színesebb látványt is kínál.

Az igazság (...) egy köd, (...) és az emberek olyan alakúra formálják, amilyenre akarják.

Az emberből nem lehet svindler, ha nincs a fenekén is szeme, és sokat segít, ha a feje tetején is van.

A csók nem tart örökké, de a főzni tudás igen.

Egy csatát leállítani sokkal, de sokkal nehezebb, mint elkezdeni. A kezdéshez csupán annyit kell tenni, hogy az ember elüvölti magát: "támadás!", de amikor véget szeretne vetni a harcnak, akkor mindenki meglehetősen elfoglalt.

Korán kelni és korán lefeküdni: az embert egészségessé, gazdaggá és halottá teszi.

A gazdagok ellen elkövetett zsebtolvajlás (...) csak társadalmi újraosztás.

Adj bárkinek egy elég hosszú emelőkart, és megváltoztathatja a világot. A gondot a megbízhatatlan emelőkarok jelentik.

Annak a lehetősége, hogy az embert reggel felakasztják, csodálatosan lényeglátóvá teszi az elmét; sajnálatos módon azonban a szóban forgó elme ilyenkor elkerülhetetlenül csupán azt a lényeget képes meglátni, hogy egy olyan testben lakozik, amelyet másnap reggel felakasztanak.

Ha az ember meg akar szabadulni egy holttesttől, csak el kell vinnie a postahivatalba, és többé a nyomát se látja senki!

Tudjuk, hogy mit gondolnak az ellenségeink. A barátainkkal kell óvatosnak lennünk. Néha olyan ez, mint a mérleghinta: egyik nap az ellenségeink tûnnek a barátainknak, ám másnap kiderül a barátainkról, hogy az ellenségeink.

Az a gond az élettel, hogy nem kapsz lehetőséget a gyakorlásra, mielőtt valóban neki kell látnod.