Tompos Kátya

Magányos csónak a tengeren, A szél sodorja, de megy tovább, Az út végén majd megpihen, Hívogat egy új világ.

Egyedül csak védtelen gyermek vagy, Ha kell, én vigyázok rád. Ne akard, hogy mindenre választ kapj, Egyszer tiéd lehet a világ.

A kezed fogom ma is, ugyanúgy, mint régen, A képen ott vagy te is velem, és nem értem, Mért szakad el a kép, hova tûnik a sok emlék.

Kinyit egy kaput egy író, és fejleszt rajtam valamit, egy kicsit megpróbál magához felemelni, ha nem adom fel, ha úgy vagyok vele, hogy nekem ez fontos, én szeretném ezt megérteni, hogy tényleg élmény legyen belőle.

Én nagyon szeretek filozofálni. Tényleg, néha leülök valahova, és nem veszem észre, hogy mennyi idő eltelik azzal, hogy csak ülök - kívülről nézve biztosan nagyon komikus lehet -, és bámulok bele a világba, közben ezernyi gondolat átcikázik az agyamon az élet értelméről.

Mindig bennem volt az az érzés, hogy milyen jó is lenne csak egyvalahová tartozni, de eddig még nem volt olyan, ami egymagában kielégített volna.

Én nagyon kíváncsi vagyok, és kipróbálok mindent, legfeljebb utólag azt mondom, hogy "ezt is kipróbáltam, de ennyi elég volt".

Sokan egyenesen elítélik a másikat, csak mert mást csinál. Szerintem be lehet bizonyítani, hogy van átfedés az eltérő gondolkodások között is, amiből épülni lehet.

Nem csak az lehet harmonikus, amikor két ember hasonlít egymásra. Vannak olyan jól mûködő viszonyok, ahol a férfi és a nő teljesen különböző személyiség, valami mégis összetartja őket.

Meggyőződésem, hogy ha engem érdekel a munkafolyamat, akkor az a néző számára is érdekes lesz.

Bárhogy is fordul az élet, választási lehetőségeink mindig vannak: mennyire halunk bele, milyen utat folytatunk, elmegyünk vagy visszatérünk.