Tudor Arghezi

Akartam: menj. Akartam, hogy maradj. Az első óhaj ért el hamarabb, Nem nyûgözött a néma második. Miért? S miért maradtál volna itt?

A tekinteted, hangod elhagy sajgón, Csak ritkán látom és elvétve hallom, S a nőt, a bennem cserepekre törtet, Rakosgathatom - nem áll össze többet.

A múló időből csupán a pillanat valóságos.

A lelkesedés gyufaláng, s a tapasztalat elfújja.

A lángoló szív hőfoka és heve nem az akarattól függ.

Minden ember a maga módján szenved, soha-nem-volt szenvedéssel, miként minden fa a maga természete szerint hullatja el a leveleit.

Aki túl korán elfárad, úgy tûnik, hogy egyetért a saját elmúlásával.

A könyv nemcsak a lélek orvossága, gyógyír a lustaságra és a gyávaságra is.

A vers olyan lakat a nyelven, hogy nem biztos, hogy egy másik nyelven kulcsot lehet találni hozzá.