Vergilius

Rettenetes szerelem, mire nem viszed emberi lelkünk!

Szép dolog az életet találékony mûvészetekkel nemesíteni.

Szerelem! Gátat ki emelhet elébed?

Merni tudó szíveké a világ.

Mindent legyőz a szerelem, és nekünk engednünk kell neki.

Éjjel a gond visszatér.

Mélyebb az együttérzés, ha ismerős a fájdalom.

Mindenkit önnön szenvedélye vonszol!

Itt, hol a bûn az erény, harcok dúlják a világot, oly sok alakban lép fel a vétek.

Mozdulatlan marad a szív; hiába peregnek a könnyek.

Ha nem sikerül megindítanom az isteneket, a poklot is mozgásba hozom.

Azok hódítanak, akik elhiszik, hogy képesek rá.

Könnycsepp gördül majd jóságos tiszta szemedből, hogyha kimúlásom híre sietve elér. Osztályrészem, hogy közönyös föld hantja takarjon. Mégis kivánom, hogy te ne légy szomorú. Ám emlékezz rám: szavaidban folytatom éltem, mindig fennmaradok, hogyha te nem feledel. Mégis, hogy szeretettel gondolj rám, illő bizonyára, hisz hû társ maradok, bárha halál ragad el. Bármi leszek, hamuvá s pernyévé válik a testem, jó emlékezeted mégse hagy el sohasem.

Az idő mindent elemészt, elménket is.

Hogy van ezer vész és válság, az igaz, de (...) mint megígérte a végzet, békés hon vár ránk.