Néha megfogható érzésekre vágyok. Átlagos, hétköznapi dolgokra. Mert akkor elhiszem, hogy majd minden a helyére kerül. Ha majd felnőtt-féle életet alakítok ki, ha majd lejárok bevásárolni a sarki boltba, akkor majd talán. Akkor majd nekem is megy, ami szemmel láthatólag mindenkinek egészen egyszerû. Akkor majd szépen eljárok dolgozni, majd biztos gyûjtök is valamit, csak azért, hogy normálisan éljek. Néha tényleg elhiszem ezt, hogy csupán ennyin múlik.