Nem történik semmi, nem jön senki, te sem jössz már, nem értenek szót velem az utcák, minden sarkon valami kacatba botlok, ami rád emlékeztet, közben pedig próbálom megfejteni, hogy vajon a kötelesség, a kényszer vagy talán a túlzott ragaszkodás rémisztett meg annyira, hogy. Végül elindulok a lángossütödéhez, várok majd a soromra a koraesti, üvegtesti homályban, az lesz a tökéletes béke.