Magányból és könnyből, láncot fon a Bú... Hû szolgája, a Mélységnyi Bánat, lassan nekem ront, s letarol. Könnyû a dolga. Hagyom magam. Súlyos a béklyóm... ami sárba ragaszt. Fekete köd borul körém: Rád emlékszem. S mint álmos méz-pók tapadós csápjai, Kinyúlnak felém kín-szavaid... Iszapos csillaggá csordulva üzenik: Hogy... nem szeretsz... Kedvesem.