Ha csókot nem álmodnék soha a leány, ha egy hajnalnak szörnyû szépsége nem lopná ajkára a legédesebb csókot, nem vágyakoznék egyikőtök sem a valóság csókjai után, s mindnyájatok forrónak, kábítónak érezné azokat a szerelmes csókokat, amelyeket a nappal világossága ad ajkaitokra. De az álmodott csók marad az igazi, annak mézédessége tesz keserûvé annyi mást, annak tüze tesz hideggé oly sokat: az álom csókjából születnek a vágyak, az ad szárnyat a léleknek, hogy fönn repüljön az édes érzések szép országában, mialatt a valóság lenn csúszik a föld porában, miként a vakondok.