A szegénységnek tompán sajgó monotóniája van: a keddek olyanok, mint a péntekek; a júniusok olyanok, mint a szeptemberek. Az élet az étel miatti örökös aggódásról szól, hogy meddig fog kitartani, meg a számlák esedékességéről, meg a szorongásról, hogy vajon ki van-e fizetve a lakbér. Tévénézés, veszekedések, nyugtalan alvás vagy a szorongó ébren fekvés. És nagyjából ennyi. Nincs semmi más. Nincs változatosság, nincs változás, nincsenek családi események, sem vakációk. A születésnapok jönnek és mennek. Szörnyûek, elviselhetetlenek, nyomasztóak.