Téma
Hiány idézetek
-
Általában több esélye van valaminek a megvalósulásra, ha kimutatható róla, hogy gazdaságilag kifizetődő, mint ha csupán boldoggá teszi az embert. A matematika belső értékét az emberek általában nem becsülik meg eléggé. Ugyan hogy is tudna a matematika tudása valakit másképp boldoggá tenni, mint úgy, hogy több pénzt juttat a pénztárcájába? Pedig (...) a matematikai ismeretszerzésnek éppúgy lehet örömszerző hatása is, mint bármelyik mûvészeti ág mûvelésének.
-
Ha közönséges emberek között valamilyen bölcseleti elv kerül szóba, akkor általában hallgass, mert nagy a veszély, hogy elhamarkodottan kiadod azt, amit még meg sem emésztettél. Mikor valamelyikük megjegyzi rólad, hogy semmit sem tudsz, s ez nem bosszant téged, akkor tudhatod, hogy már a bölcsesség kezdetén vagy. Hiszen a juhok sem viszik oda a pásztorukhoz a füvet megmutatni, hogy mennyit ettek, hanem a takarmányt belülről megemésztve kívül gyapjút és tejet adnak. Te se a bölcseleti elveid fitogtasd az avatatlanoknak, hanem azok megemésztése után tetteket mutass. Epiktétosz
-
Élni csodálatos mutatvány. De egyet ne feledj! A nyulat, amit elővarázsolsz a cilinderből, te tetted bele! Nem mások. Te magad. Ezt mindig elfelejted, és ebből van a legtöbb baj. Mi abban a megfordított tudatban élünk, hogy mindenért mások a hibásak. (...) Mindig mások. Mások felelnek az én életemért. Nem emlékszünk rá, hogy a nyulat mi tettük a cilinderbe. Müller Péter
-
Ha rendelkeznénk azokkal az előnyös feltételekkel, amelyekkel Buddha is rendelkezett 2500 évvel ezelőtt - királysággal, barátokkal, szeretőkkel, szolgálókkal, mûveltséggel, sportolási lehetőséggel, jó egészséggel és örömteli tudattal -, egy napon akkor is rá kellene ébrednünk arra, hogy a mulandóság minket sem kerül el, és a világi örömök nem tartanak örökké. Ole Nydahl