Kezdetben gyönyörû, amikor két ember hasonlítani kezd egymásra, nevetőgörcsben tör ki, amikor egyszerre mondják ki ugyanazt a szót, vagy amikor egy reggel éppen együtt mosnak fogat a fürdőszobában, és a tükörbe pillantva felfedezik, hogy úgy néznek ki, mint egy ikerpár, ugyanolyan színû pulóvert, ugyanolyan színû nadrágot vettek fel. (...) Nevetünk néhány öregen, akiket a tévében láttunk kempingezni, úgy néztek ki, mint két testvér, pedig házaspár voltak, hangosan és sokáig röhögünk rajtuk, hogy az idős házaspár soha ne merészkedjen a közelünkbe, és nehogy azt gondolják, hogy barátkozhatnak velünk, keveredhetnek velünk, csatlakozhatnak hozzánk, vagy olyanok leszünk, mint ők. De mi csak rosszabbak lettünk, olyanok, mint két testvér, egyforma ruhában, csak nem mosolygunk, mint azok, akik a tévében szerepelnek.