Hosszú órákat, egész életünket szánjuk arra, hogy ingóságokat szerezzünk magunknak, majd ezek segítségével, a kulturális korszellemnek engedelmeskedve, megosszuk a világgal a magunknak elképzelt életünket. Mindez ráerősít arra a törekvésünkre, hogy csodáljanak minket, és a külsőségeinket még lenyûgözőbbnek láttassuk. Valójában e késztetés válik a legfontosabbá számunkra. Már nem számít, ha rosszul bánunk másokkal, mindaddig, amíg jól nézünk ki. Az empátia mintha eltûnt volna a süllyesztőben, ahogy a VHS-videó.