Szakadatlanul keressük a megelégedettséget vagy a boldogságot, és közben elménk érzékszerveinken keresztül a környezetünk felé figyel. Elmegyünk egy új moziba, étterembe vagy nyaralóhelyre. Új ruhákat vásárolunk, vagy új baráttal találkozunk. Ezekben az esetekben a boldogság érzése valamilyen külső tapasztalatból ered. Kellemes, élvezetes - addig, amíg tart. De az érzés csak átmeneti, hamar elillan. A nyaralás befejeződik, a film véget ér, és a barát is hazamegy. Mi pedig ezt követően feltartóztathatatlanul kifelé irányítjuk a figyelmünket, hogy megtaláljuk a következő "boldogságadagunkat". Létezik azonban az elégedettségnek és a boldogságnak olyan területe, amelyik nincs állandó változásban, nem átmeneti és felülmúl mindent, ami "kívülről jön". Erre a területre a gondolkodó elme legcsendesebb, legmélyebb szintjein találhatunk rá.