Képzeletünk szereti a felnagyítást. Jóma­gam életem java részében makkegészséges voltam; szinte kicsattantam az életerőtől s ficánkoltam, mint a csikó. Ebben a virá­gos, ünnepi állapotban szörnyen viszolyogtam minden betegségtől; mikor aztán meg­betegedtem, tüskéjét nem is éreztem oly na­gyon szúrósnak, s félelmem szinte rémlátás­nak tûnt. Nap mint nap tapasztaltam: ha szobámban pattog a kandalló tüze s oda­kint viharos éjszaka zúg, szánakozva gondolok azokra, akik a szabadban küszködnek; de ha magam is kívül rekedtem, szinte nem is kívánkozom tető alá.