Ugrás a tartalomra
A beszélgetés az éttermi látogatás leginkább improvizált része, amelynek jellege nagyban függ a részt vevő felek összetételétől és képességétől, minőségét pedig az egységidő alatt felmerülő témákban lehet megadni. A referenciaskálán elhelyezett találkozók osztályozásakor a skála egyik végén a témabőséggel rendelkező társaság helyezkedik el. Általában harsányak, és nem tudnak róla. Legalább egy személy közülük hisztérikusan nevet. A társaság az esetek száz százalékában nem veszi észre a többi asztalnál ülő vendégek ellenséges pillantásait. A skála másik végén az úgynevezett témavákuummal küzdő társaságok találhatók, mint például az évente egyszer megrendezett családi találkozón részt vevők, akik nem azért jöttek össze, mert kedvelik egymást, hanem azért, mert ennyivel tartoznak annak az esetlegességnek, hogy rokonok.
Kapcsolódó idézetek
-
A világ olyan, mint egy tükör. Látod? Mosolyogsz, és a barátaid visszamosolyognak.
-
A barát az az ember, aki mellett mersz önmagad lenni!
-
Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben.
Stephen King
-
A barát az, aki akkor van melletted, amikor máshol kellene lennie.
Len Wein
-
Szebb a világ, amióta tudom, hogy te is benne vagy.
-
Mindenki hallja, hogy mit mondasz, a barátok meghallják azt, amit mondasz, de az igazi barát figyel arra is, amit nem mondasz ki.
Szókratész
-
Az igazi barátok azok, akik akkor vannak mellettünk, amikor jól megy a sorunk. Szorítanak értünk, örülnek a győzelmeinknek. A hamis barátok pedig azok, akik a nehéz pillanatokban jelennek meg, azzal a búval bélelt, "együttérző" arccal, pedig valójában kapóra jön nekik a szenvedésünk, hogy ezzel vigasztalhassák magukat nyomorult életük miatt.
Paulo Coelho
-
Azért jó, ha az embernek vannak barátnői, mert amikor az ember nem tudja, mit csinál, van, aki tudja helyette.
Kathy Lette
-
A barátok azok, akik megkérdezik, hogy vagy, és várnak a válaszra.
Kim Cattrall
-
Az olyan barátságok, amelyek nevetéssel kezdődnek, erősek szoktak lenni.
Stephen King
-
Az az igazi barát, akire mindig számíthatsz, aki minden különösebb ok és cél nélkül is melletted van. A barátok felvidítanak, ha rossz a kedvünk, velünk nevetnek, ha vidámak vagyunk, de a legfontosabb, hogy akkor is mellettünk állnak, ha igazából semmire sincs szükségünk.
Tonya Hurley
-
Azt mindig könnyû megállapítani, hogy kik a barátaink. Õk az egyetlenek, akik megmondják, mikor nézünk ki nevetségesen, mikor csapjuk be magunkat, vagy hogy mikor elég. De csak a legjobb barátok mondják meg az igazat, még akkor is, ha azzal megbántanak téged.
-
Barát az, ki megértést kínál, ha az élet meggyötör, kinek mindig van annyi mosolya, mely derûssé varázsolja a napodat, ki elfogad olyannak, amilyen vagy, s boldog, hogy épp ilyennek lát.
-
- A barátok nem azért vannak, hogy szépítsék a dolgokat és felvidítsanak? (...)
- Nem. A barátok azért vannak, hogy észhez térítsenek, ha hibázni készülsz.
Leiner Laura