A hullazsákok a kórházon túlra is követnek. Látod őket álmaidban, amelyekből hideg verejtékben ázva ébredsz, miközben a szíved majd kiüti a bordakosarad. És egy idő után akkor is, amikor csak behunyod a szemed. Ott fekszenek, hidegen, mereven, néha megmozdulnak, néha nyögnek, néha a neveden szólítanak. És néha nem tudsz máshogy gondolni rájuk, mint a saját hibáidra, olyan dolgokra, amelyeket talán megelőzhettél volna, ha egy kicsit körültekintőbben, okosabban, jobban döntesz, ha kicsit gyorsabb vagy, ha kicsit jobban koncentráltál volna, ha kicsit többet dolgoztál volna, ha, ha, ha...