A hegyek közti élet valamilyen fenségességet kölcsönöz az embernek; érzékeli a magányosságot, az elszigeteltséget, de a függetlenséget is. A hatalmas térben az ember lelke zavartalanul szárnyalhat a sziklák, fenyőfák és bokrok fölött. A nyugodt méltóság az elképesztő méretekből ered; megnyugtat a nagysága, amely mellett az emberi lépték jelentéktelenné törpül.