A tiszta éjszakákon fölénk magasodó, impozáns csillagos égbolt költők számos nemzedékét megihlette, ám az nem más, csak egy mesés illúzió. Mint ahogy gigantikus méretû optikai csalódás az égitesteknek az ókorban csillagképekké összerakott, rendezett, a nagy mitológiai történeteket még ma is visszhangzó halmaza is. A Szíriusz, az éjszaka legfényesebb csillaga valójában két, a Naptól 8,6 fényévnyire egymás körül keringő csillagból álló rendszer. A Deneb, a Hattyú csillagkép fő csillaga 2600 fényévre ragyog, míg a Sarkcsillag (Polaris, Alpha Ursae Minoris), a Kis Medve csillagkép legfényesebb csillaga mintegy 323-433 fényévre van tőlünk. Az ennyire különböző távolságokban elhelyezkedő égitestek a múltban, eltérő időpontokban bocsátották ki a szemünkkel ma ugyanabban a pillanatban érzékelt fényt. Az éjszaka sötétjében tehát rekonstruálunk egy képet, az időben több ezer év különbséggel lezajlott események teljesen mesterséges szuperpozícióját. A csillagos égbolt bámulatos leképzése egy valóságnak, amely sokkal bonyolultabb annál, mint ahogyan számunkra megjelenik.