Az evolúció csúcsának tekintett emberiség lényegében a vesztesek hosszú vonulatából származott. A halnak alkalmas halak a tengerben maradtak, míg a halnak kevésbé alkalmas halak kénytelenek voltak kifejleszteni a levegő belélegzésének képességét, és kimásztak a szárazföldre. A kétéltûnek alkalmas kétéltûek a vizek közelében maradtak, míg az alkalmatlan kétéltûek, ahelyett, hogy versengtek volna a rokon fajokkal, inkább kifejlesztették a szárazföldi élet képességét, és meghódították a szárazföldek belsejét, és így tovább. Követve ugyanezt a vonalat, azok a majmok, amelyek jól megéltek a fákon, odafent maradtak, amelyek viszont erre kevésbé voltak alkalmasak, kifejlesztettek egy más életmódot, ami lehetővé tette számukra, hogy Afrika síkságain éljenek. Ha a legalkalmasabb túléléséből indulunk ki, akkor a legsikeresebb és legmagasabb túlélési rátájú földi élőlények a legegyszerûbb baktériumok, amelyek már több mint négymilliárd éve lényegében változatlan formában élnek a földi környezetben.