A sötétségben nem látunk semmit, vakok vagyunk, ki vagyunk szolgáltatva, nem vagyunk szabadok. A ködben szabadok vagyunk, de ez a szabadság annak a szabadsága, akit köd vesz körül: ötven méterre lát el, pontosan ki tudja venni társa arcvonásait, gyönyörködni tud az utat szegélyező fák szépségében, sőt meg tudja figyelni, hogy mi történik a közelében és reagálni tud rá. Az ember az a lény, aki ködben halad előre. De amikor hátranéz, hogy megítélje a múlt embereit, nem lát ködöt az útjukon. Jelenéből, mely az ő távoli jövőjük volt egykor, útjuk teljesen világosnak tetszik, elejétől végéig láthatónak. Hátranézve az ember látja az utat, látja az előrehaladó embereket, látja tévedéseiket, de a köd szétfoszlott.