Az ember idealistaként vág neki az életnek, ha úgy tetszik, erkölcsileg szilárdan, ám erkölcsi szilárdsága apró darabonként mállik szét, mígnem kimerül, és olyasmiket tesz, amire soha nem számított volna. Vagy amitől mindig is félt, hogy egy nap megteszi. Vagy valami ilyesmi. Az ember azt hinné, van egy töréspont, egy döntő pillanat, amikor minden megváltozik, de nincs ilyen. Nem, a dolog nem drámai, pusztán a szétmállás unalmas, monoton folyamata, mígnem végül elfogy a cérna.