Ugrás a tartalomra
Nem vagyok hívő ember. Úgy gondolom, teljesen egyedül vagyunk, s mindig, minden percünkben felelősök vagyunk a cselekedeteinkért. Döntéseink következményeitől sem Isten, sem Jézus nem menthet föl bennünket. Ám ez nem jelenti azt, hogy az egyes ember a világegyetem középpontja. Még Földünkről sem mondhatjuk el ugyanezt. Ki tudja, hány univerzum létezik a miénken kívül?
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit.
-
Mindenkinek megvan a maga véleménye. Csak épp a te véleményed hülyeség.
-
Már előző életemben sem hittem a lélekvándorlásban.
-
Ha szemmel mindent el lehetne intézni, az utcákon csak halottak, és terhes nők lennének.
-
Ha nem bírod el a választ, ne is tedd fel a kérdést!
-
Nem ezt akartam gondolni...!
Fodor Ákos
-
- Honnan tudjam, hogy bízhatok-e benned?
- Ha tudnád, nem lenne bizalom.
-
Semmi sem számít igazán, amit a "de" előtt mond ki az ember.
-
A gondolkodás nélküli vélemény a legőszintébb.
-
- Mi a különbség a tudatlanság és az apátia között?
- Nem tudom, és nem is érdekel.
-
Én egy mélységesen vallásos hitetlen vagyok; ez egy új vallásféle.
Albert Einstein
-
Ha egyvalaki szenved téveszmében, azt őrültségnek mondjuk. Ha sokan, azt vallásnak.
Robert M. Pirsig
-
A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy az egész világ megvakul.
-
A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy az egész világ megvakul.