Velem marad az egyszer volt öröm Ezen a szélső, hosszú délkörön. Velem marad a kezed és a szád, A szempilláid árnyas erdeje, S jobban véd, mintha páncél rejtene, És hogy néztél, az rám süt mindörökre Esendő testem fényköpenybe födve, És melegít a tested melege, A két karod, s hogy öleltél vele. S beleragyog ebbe a lassú ködbe Az emlék, csillaggá izzítva át Ajkaimon az ajkaid nyomát.