A hagyományos életvezetési tanácsnak - az összes, a szünet nélkül tolt pozitív és boldog önsegélyező rizsának - az a rögeszméje, ami nincs. Rárepül arra, amit te máris a gyarlóságaidnak meg a gyengeségeidnek tartasz, és még jól fel is nagyítja őket. Azért tudhatod meg, mi a pénzkereset legjobb módja, mert eleve úgy érzed, hogy nincs elég pénzed. Azért hajtogatod a tükör előtt állva, hogy milyen gyönyörû vagy, mert eleve úgy érzed, hogy nem vagy gyönyörû. Azért követed a randi- és párkapcsolati tanácsokat, mert eleve úgy érzed, hogy téged nem lehet szeretni. Azért próbálod idétlen vizualizációs gyakorlatokkal bûvölni a nagyobb sikert, mert eleve úgy érzed, hogy nem vagy elég sikeres. Ironikus módon ez a görcsölés a pozitívra - a jobbra, a szuperebbre - csak újra és újra arra emlékeztet minket, hogy mik nem vagyunk, mi hiányzik belőlünk, és mik lehettünk volna, ha nem mondunk csütörtököt. Elvégre egyetlen boldog ember sem tartja szükségesnek, hogy a tükör elé állva mondja fel, mennyire boldog. Mert a boldog ember csak boldog.