Ugrás a tartalomra
Érthetetlen, bár valahogyan biztosan megmagyarázható, hogy két embert, akik testvérek, tehát a világon szinte legközelebb kellene állniok egymáshoz, áthidalhatatlan távolságok választanak el, idegenebbek az idegeneknél, s tíz-tizenöt perc után már csak semleges dolgokról képesek beszélgetni, tudat alatt azzal a kívánsággal, hogy bárcsak adódna már valamilyen ürügy a búcsúzásra a véletlen találkozásnál, s járna le már végre a látogatás ideje, indulna a vonat és a többi.
Kapcsolódó idézetek
-
Két szem összevillanásában néha nagyobb titok rejlik, mint húsz év házasság történetében.
Müller Péter
-
Nem sok mindenben értettek egyet. Tulajdonképpen semmiben. Állandóan veszekedtek, minden nap sértegették egymást. De a nézeteltéréseik dacára egy dolog közös volt bennük: imádták egymást.
-
Ha két embernek együtt kell lennie, végül úgyis egymásra találnak.
-
A köteléket, ami egymáshoz fûz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörûbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.
Stephenie Meyer
-
Ha két ember összetartozik, végül egymásra találnak, ha minden összeesküszik is ellenük.
Nora Roberts
-
Erre valók a testvérek. Hogy szekálják egymást, hogy megnehezítsék egymás életét. A gyerekek ebben nőnek fel, és ettől edződnek meg. Ez adja az alapot a felnőtt élethez.
Cecelia Ahern
-
Azt hiszik, hogy normálisak, csak azért, mert mind egyformák.
Paulo Coelho
-
Ott leszek melletted én, mindig, meglásd!
Egy igaz testvér, az hû marad egy életen át,
a tejben, a vajban, a trében, a bajban,
emlékezz rá!
-
A testvéri szív színtiszta gyémánt, gyöngédsége határtalan!
Honoré de Balzac
-
Minden időben szeret, a ki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.
Biblia
-
Egy fiatalabb testvér megérhet száz évet, akkor is kistestvér marad.
George R. R. Martin
-
Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de mi kezdettől fogva úgy összeillettünk, mint a pirítós meg a vaj.
Nicholas Sparks
-
Ebben a pillanatban villant belém, mit érezhetnek a testvérek egymás iránt. Életüktől elválaszthatatlan ez az érzés, semmilyen érzelmi megrázkódtatás nem tudja gyökerestül kiszaggatni, a civakodások megtaposhatják egy pillanatra, hogy utána annál elevenebb legyen. Ezt az érzést semmiféle szenvedély nem sem fojthatja el véglegesen, még az erős, igaz szerelem is legfeljebb csak versenyre kelhet vele.
Charlotte Bronte
-
Emberek között, akiket egymáshoz kötött a végzet, nincs büszkeség.
Márai Sándor