Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A bár egy olyan hely, ahol az emberek találkoznak, megosztják egymással, amijük van, és hálásak, mert tudják, hogy nincsenek egyedül. Azt hiszem, az egyszerû emberek hétköznapi megbecsülése számunkra a jövő kulcsa. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem vagyunk már gyerekek, és értjük, hogy az élet nem tart örökké. Tudjuk, mit jelent ez. De ma este a világnak ebben az aprócska zugában, apám bárjában fényesen égnek a lámpák. Mert rájöttünk, amit ő nyilván mindig is tudott: az élet nem mindig oszt jó lapokat az embernek, az a fontos, hogy jól játsszuk ki azt a keveset, amit kapunk.

😄 Vicces 🥾 Kirándulás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az élet nem más, mint döntések sorozata. Egyszer tévútra visznek, máskor pedig hozzásegítenek ahhoz, hogy megvalósítsd az álmaidat. Gyakran egyetlen apró, látszólag semmiségnek tûnő döntésnek van a legnagyobb hatása életünkre. Honnan tudhatnánk előre, mikor döntünk helyesen? Hogy jó szakmát, társat, barátot, életutat választottuk-e? Sehonnan. Az életben sajnos nincs lehetőség arra, hogy egy pillanatra belenézhessünk egy másik életbe, hogy kiderüljön, milyen lenne a sorsunk, ha minden másként alakul. (...) Ha a bárban másik fiú lép oda hozzánk, ha másik állásajánlatot fogadunk el, ha... Rengeteg a ha. De érdemes-e egyáltalán azon gondolkodni, mi lett volna, ha? Szerintem nem. Valamiért azokat a döntéseket kellett meghoznunk, valamiért azt az állást és azt a fiút kellett választanunk. Mindennek úgy kellett történnie, ahogyan megtörtént. Nem másként. Mégiscsak hiszek valamiben. A sorsban. És abban is, hogy a történetünk előre meg van írva.
  2. Rám mosolygott, és szemében nem csak örömöt láttam. Neki helye van az életemben. Valakihez tartozik. Nem csak a boldogságot keressük. Tartozni is akarunk valahova. Mi, a szerencsés kevesek megtaláljuk gyerekkorunkban, családunk körében. De legtöbben közülünk felnőtt létünk legnagyobb részét azzal töltjük, hogy keressük azt a helyet, személyt vagy szervezetet, amelyben, amelynél úgy érezzük, fontosak vagyunk, számítunk valamit, és hogy nélkülünk valami visszafordíthatatlan történik, megakadályozhatatlan. Mindannyian érezni akarjuk, hogy minket nem lehet helyettesíteni. Laurell Kaye Hamilton
  3. Az Élet minden alkalommal bizonyítja, hogy vannak még lángok. Olyanok, amiket mások meg sem tapasztalnak. Teljesen mindegy, hogy egyetlen órára, vagy évek tucatjára kapod meg. Csak az számít, hogy legyél jelen a pillanatban, és élvezd. Vedd el azt, amit ad, és add azt, amire szüksége van. Oravecz Nóra
  4. Lehet, hogy a boldogság nem a nagy, életünket felforgató eseményekből jön, hanem inkább abból, ha körülöttünk minden el van rendeződve. Talán abból, hogy az ember sok apró örömöt össze tudja fûzni egy láncba. (...) Lehet, hogy a boldogság tényleg csak kicsi örömökből áll, mint például amikor az ember a közlekedési lámpához ér, ami éppen abban a pillanatban vált át zöldre. Vagy pedig olyan apró kellemetlenségekből, mint amit az a viszketés tud okozni, amit a ruhacímke okoz a ruhák hátán. Dolgok, amik mindenkivel mindennap megtörténnek. Lehet, hogy mindenkinek ugyanakkora mennyiségû boldogság jár ki mindennap. Lehet, hogy teljesen mindegy, hogy imádott sztár vagy, vagy egy pancser gyík. Még az is teljesen mellékes, ha a barátod valószínûleg haldoklik. Talán az ember ezeken csak passzívan átesik, és ennél többet nem is várhatunk el az élettől. Ann Brashares
  5. Az élet olyan, mint egy szoba, amelyben lámpák égnek, de a redőnyöket leeresztették. Életünk során egyszer-kétszer megadatik nekünk, hogy felnyissuk a redőnyöket, és eloltsuk a lámpákat; ilyenkor rövid pillanatokra megvilágosodik a kinti sötétség, s egy futó pillantást vethetünk arra, ami a szobán kívül elterül.
  6. Az élet néha nem a kívánt lapokat osztja, de ha körülvesz a családunk, akkor mindig győzelem a vége.
  7. Talán az élet nem is tud olyan rosszul alakulni, hogy ugyanakkor ne tartogatna kapaszkodókat az újrakezdéshez. Mindig ott vannak a fénysugarak, még ha eleinte csak halványan pislákolnak is, és nekünk az a dolgunk, hogy észrevegyük őket, aztán a segítségükkel új erőre kapjunk. Mindig van egy kis fényforrás. John Cure
  8. Az élet lényege nem az, hogy jó lapokat osztanak, hanem hogy a rossz lapokat milyen jól játszod ki. Jack London
  9. Az élet estéje magával hozza lámpását. Joseph Joubert
  10. Ítélkezés nélkül nyújts kezet a másiknak. Készíts neki helyet a szívedben, hogy megpihenhessen. Hogy igyon egy korty vizet. Ezen a világon, fiatalember, mindenből kivesszük a részünk. Jut az örömből, a hibákból, a kiúttalanságból. Téged is elérnek majd ezek, s lesz, amibe beletörik a bicskád. Na, de ez nem azt jelenti, hogy vége a világnak! Én öreg vagyok, ám még mindig követek el hibákat. Az életre nincs recept.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat