Ugrás a tartalomra
A Béke Útja olyan, mint egy folyó, és mert nem áll ellen semminek, már az előtt győz, mielőtt belekezdene bármibe. A béke mûvészete legyőzhetetlen, hiszen nem harcol semmivel, csak önmagával. Győzd le önmagad és legyőzöd a világot.
Kapcsolódó idézetek
-
A béke választás kérdése (...). Amikor az ember úgy dönt, hogy nem akar többé harcban állni a világgal, és inkább elfogadja az istenek útját. Nem találhatsz nagyobb békére, mint amikor az istenek akarata szerint cselekszel.
-
Az élet nem tartozik nekünk semmivel, csak van. Mint egy folyó, folyik, ahová folyik. Harcolhatsz az áramlat ellen, vagy megtanulhatsz úszni.
-
Békélj meg magaddal, és nem lesz senki, aki legyőzhet. És senki, akit te kívánnál legyőzni.
Dan Millman
-
Minden út egyforma: sehova sem vezet. De amelyik útnak nincs szíve, azon örömtelen utazni. Ugyanakkor a szívből jövő út könnyû; a harcosnak nem kell megerőltetnie magát, hogy megszeresse. Amíg a szívvel teli ösvényt követi, eggyé olvad vele.
-
A béke nem abban áll, hogy az ember megpróbál kikerülni dolgokat. Hanem abban, hogy úgy dönt, hogy úgy éli az életét, hogy közben az életben természetesen fellelhető káosz veszi körül, és a káosz közepette képes nyugalmat érezni a szíve mélyén.
-
Ön is békeharcos? No, látja! Íme, ez az ellentmondás feloldása. Nem szabad rábíznunk magunkat arra, hogy ami értelmetlen, az eleve lehetetlen is: utat kell vágni az értelemnek!
Lengyel József
-
A harc az akaratok, nem a technikák csatája. Le kell vetkőznöd a félelmet, vagy alulmaradsz. A küzdő akarat maga az erő. Soha ne add fel! Soha ne hátrálj meg! Küzdj mindig és minden körülmények között! Ha nincs ellenfél, akitől megfutamodsz, akkor nincs ellenség, aki erősebb lenne nálad.
-
Az életed olyan, mint egy folyó. Ha olyan célt tûzöl magad elé, ami nem a végzeted, mindig árral szemben fogsz úszni. (...) Rá kell jönnöd, mi a végzeted, és a sodrás a hátára kap.
-
Tanuld meg legyőzni a félelmet. Napjainkban ez az egyetlen mûvészet, amelyhez értenünk kell. Félelem nélkül szemlélni a dolgokat, félelem nélkül a helyes utat választani.
Friedrich Dürrenmatt
-
Az életnek két útja van. A természet útja és a kegyelem útja. Nekünk kell eldöntenünk, melyiket követjük. A kegyelem nem a maga kedvét keresi. Elfogadja, ha megalázzák, ha elfelejtik, ha megvetik. Állja a sértéseket és a támadásokat. A természet csak a saját hasznát lesi, azt, mit nyerhet el a másiktól és hogyan uralkodhat rajta, nem törődve senkivel. Akkor is talál panaszkodni valót, ha a világ szinte sugárzik körülötte és mindent eláraszt a szeretet. Megtanultam, hogy az, aki a kegyelmet keresi, nem érhet rossz véget.