Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A beszédnek nem elég, ha érthető és értelmes... cél és horderő is szükséges hozzá. Máskülönben a beszédtől a fecsegés szintjéig, a fecsegéstől a locsogásig, a locsogástól pedig a zûrzavarig jutunk.

☮️ Béke 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A szavak és kimondásuk különleges jelentőségû. Elképzelhető, hogy kevés szó hangzik el, sok hallgatással, szünetekkel megszakítva. Máskor áradnak a mondatok, mégsem érik el a céljukat, mert túlságosan kuszák.
  2. A hang nem beszédre való. Az ember szívével és gondolataival fejezi ki magát. Ha a beszédet fecsegésre használjuk, szétszórjuk magunkat apró-cseprő, felületes társalgásokban. A hang éneklésre, ünneplésre, gyógyításra szolgál, és csak arra méltó.
  3. Beszélhetünk, ameddig akarunk. Attól csak a zûrzavar lesz még nagyobb. Vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni. És mások, amelyeket megérteni sem lehet. Erich Maria Remarque
  4. Az emberek általában túlzott jelentőséget tulajdonítanak a szavaknak. Rabjai annak a téveszmének, hogy a beszéd nagy eredményeket hozhat. Pedig a valóságban a szavak szükségképpen leggyöngébb pontjai minden érvelésnek. Hiszen csak homályosan közvetítik a mögöttük háborgó nagy indulatokat és vágyakat. Csak amikor a fecsegő nyelv elhallgat, akkor fülel a szív. Theodore Dreiser
  5. Ez a baja a mai világnak. Túl sok zûrzavar. És túl sok a finom beszéd. A finom beszéd, amely arra szolgál, hogy elfeledje a zûrzavart. Mint az erősen fûszerezett öntet, amely arra szolgál, hogy elleplezze, hogy az alatta lévő hal büdös. Agatha Christie
  6. Mi az a helyes beszéd? Tartózkodás a hazugságtól, a másokat megosztó beszédtől, a sértő beszédtől és a hiábavaló fecsegéstől: ezt nevezik helyes beszédnek. Buddha
  7. A tisztázó megbeszélések lényege nem a szépen csengő szavakban rejlik. A sok beszéd csak ködösít. Röviden és egyértelmûen beszéljen. Ehhez elég két-három mondat is. Ha ezeket a mondatokat a belső letisztázás után fogalmazza meg, akkor többet érnek, mint a cikornyás szóvirágok. Barbara Berckhan
  8. Nem kell erősnek és nagynak lenni, csak beszélni kell tudni, kinyitni a szádat és mondani valamit, amitől a másik ember dühös lesz. A szavaknak erejük van. Ha a megfelelő kifejezéseket a megfelelő időben alkalmazod, mások csak úgy füstölögnek a méregtől, anélkül, hogy bármilyen testi erőszakot alkalmaznál.
  9. Beszélni jó, ha a boldogság áll a beszéd mögött, ha könnyen és elevenen folyik a szó, de mit segíthet az olyan változékony, könnyen félreérthető dolog, mint a szó, ha szerencsétlen az ember? Csak növeli a bajt. Erich Maria Remarque
  10. Hiába tanulunk meg beszélni. Mert először nem is tudjuk kimondani azt, ami a lelkünk mélyén él. Elhallgatjuk, vagy mást mondunk helyette. És ha nagy nehezen sikerül is végre kimondani: a másik nem érti meg. A szavakat érti persze. A mondatokat is. Csak ami a szavaink mögött rejlik, vagyis a lényeget, azt nem érti. Müller Péter
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat