Theodore Dreiser

Ha először utazik valaki, a tulajdon fatornyos falujától különböző minden táj elbûvöli. A szerelem után ez adja a legnagyobb vigaszt és gyönyört. Nem lehet észre nem venni a fontos, új dolgokat, elárasztják az érzéki benyomásokat pusztán visszatükröző agyat. Feledésbe merült a szeretett alak, elszáll a szomorúság, a halál árnyéka is eltûnik. Gomolygó érzések valóságos tengere tárul fel a hatásvadászó, közhelyszerû kijelentés mögött: elmegyek.

Titokzatos az igaz szerelem lángja. Lidércfényként lobogva táncol a gyönyör tündérországában, kohóként morajlik, és nagyon gyakran féltékenységből táplálkozik.

Ha az ember rövid életében boldogságot akar, akkor nem csak arra kell gondolnia és azt kell terveznie, hogyan tehetné jobbá a maga számára a dolgokat, hanem mások számára is, mert az ő öröme attól függ, mennyi örömét találja másokban és mások őbenne.

Magányában szemléletes példája volt most annak, milyen tévutakra juttatja az embert a szépség hajszolása, ha inkább érez, mint gondolkodik. Noha gyakran érte csalódás, még mindig várta a boldog napot, amikor a megvalósult álmok birodalmába léphet. Ames megmutatta a következő lépést, s ha megteszi, újabb és újabb messzeségek tárulnak fel előtte. Örökkön-örökké keresni kell a világ távoli hegycsúcsain felcsillanó boldogságot.

Csak az az irigylésre méltó, akinek több jutott a messziről csillogó szépségből és csillogásból.

Az emberiség éppoly kevéssé értette meg eddig az álmodozókat, mint az eszményeket. Az álmodozók kegyetlenül ridegnek találják a világ törvényeit és erkölcsét. Egyre a szépség hangjára fülelnek, távoli szárnycsapásait figyelik, szenvedélyesen igyekeznek követni útját.

Értelmi és érzelmi lényekre oszlik a világ - az egyik gondolkodó, a másik átérző típus. Az első réteg adja a tettek embereit, a tábornokokat és az államférfiakat, a másik a költőket és álmodozókat - általában a mûvészeket. Akár a hárfa a szélre, úgy visszhangzik az utóbbi típus a képzelet minden rezdülésére, lelkiállapotának megfelelően rezonál az eszmények árapályára.

Azt mondja a Törvény: "Bárhogy csábít a szépség, meg ne közelítsd másképp, csak az igaz úton." Azt mondja az Illendőség: "Becsületes munkával törekedj jobb sorsot kivívni magadnak." S ha a becsületes munka nem kifizetődő, és nehezen elviselhető, ha az út olyan hosszú, hogy sohasem vezet el a szépséghez, csak elnyûvi a lábat és a szívet, ha olyan erős a szépség vonzóereje, hogy valaki elhagyja érte az igaz utat, és inkább a megvetett, de rövidebb ösvényt választja - ki vetheti rá az első követ?

Nem a gonoszság, hanem éppen a jobb iránti vágy vezérli gyakran a tévelygők lépteit. Nem a gonoszság, hanem a jóság kísérti meg gyakran a gondolkodáshoz nem szokott, érző embert.

Ó, vakon vágyódó emberi szív! - Tovább, tovább - mondogatja, és fut a szépség után, bárhol legyen is. Akár a magányos bárány csengettyûszava valamilyen csendes tájon, akár a megcsillanó fénypászma egy erdő mélyén, vagy a lélek villanása egy tovatûnő szempárban - a szív megérzi, visszhangzik rá, és követi. De amikor elfárad a láb és meghiúsult a remény, feltámad a szív fájdalma és a vágyakozás. S akkor tudd meg, hogy számodra nem adatott sem beteljesülés, sem megnyugvás. Hintaszékedben, ablakodnál álmodozol tovább, magányosan. Hintaszékedben, ablakodnál álmodozol tovább a boldogságról, amelyet el nem érhetsz soha.

A szív abból ért, ha ellentétek kereszttüzébe kerül. Ha eltûnnek az ellentétek, csillapul a fájdalom.

Az emberek általában túlzott jelentőséget tulajdonítanak a szavaknak. Rabjai annak a téveszmének, hogy a beszéd nagy eredményeket hozhat. Pedig a valóságban a szavak szükségképpen leggyöngébb pontjai minden érvelésnek. Hiszen csak homályosan közvetítik a mögöttük háborgó nagy indulatokat és vágyakat. Csak amikor a fecsegő nyelv elhallgat, akkor fülel a szív.

Egy nő szemében sokat veszít értékéből az a férfi, aki bámulatát feltûnően és bőkezûen osztogatja. Hiszen a nő szerint a világon csak egyetlen rajongásra méltó tárgy van, s ez ő maga. Az a férfi, aki sok nőnél remél sikert, mindegyiknek nyilván ugyanazt mondja.

Mondd meg, először is, hogy mitől borzong meg a szív; magyarázd meg, miért zeng végig egy panaszos hang a világon, s nem hal el soha, derítsd fel a rózsa titokzatos alkímiáját, amellyel a virág napfény és eső hatására kigyújtja rőt lámpását. E tények lényegében rejlenek az erkölcs első princípiumai.

A férfi legyen jó, a nő legyen erényes.

Akár bölcs lesz a nő, akit választ, akár hiú (...), szép vagy csúnyácska, gazdag vagy szegény, csak egyet adhat vagy tagadhat meg igazán - a szívét. (...) Szépségét, eszét képességeit eladhatja magának, de szerelme olyan kincs, amely pénzért nem kapható.

Az udvarlás tónusa adja meg az egész házasélet dallamát.