Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A betegségek eltörlése ugyanolyan élettani jelenséggé teszi majd a halált, mint amilyen az alvás. Azon nemzedékek tagjai, akik együtt éltek, együtt is fognak meghalni.

John Burdon Sanderson Haldane
🌈 Szivárvány 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Munka után következik az édes nyugodalom, és nyugalom után ismét jól esik a munka. Így folyik e váltakozás mindaddig, míg az életerő maga annyira kimerül, hogy elhasznált szervezetét többé föl nem üdítheti, s ekkor következik be a természeti halál. Ez könnyû és fájdalom nélküli, mint az elalvás, sőt nem is egyéb, mint elalvás. Greguss Ágost
  2. A halál ugyanolyan természetes része az életnek, mint az evés vagy az alvás; csak abban különbözik az utóbbitól, hogy belőle nincsen fölébredés.
  3. Minden lépés a halálhoz visz közelebb, minden mozdulat, minden lehelet annak az utálatos munkáját sietteti. Lélegzés, alvás, evés, munka, álom, minden, amit csinálunk - halál. Egyszóval, élni annyi, mint meghalni! Guy de Maupassant
  4. Naponként meghalunk, mert naponként elvész életünk bizonyos része s még akkor is, midőn növekszünk, fogy az élet. Magát azt a napot is, melyet töltünk, a halállal osztjuk meg. Lucius Annaeus Seneca
  5. Mindaz, ami az életben jólesik, az mind hasonló a halálhoz: a sok, sok mély alvás, a gondolattalan merengés, a mozdulatlan pihenés, az egyedüllét mezőn és tengeren, elsikkadni a végtelenben. Cserna-Szabó András
  6. A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
  7. Aludni (...) annyi, mint meghalni egy kicsit, nem is egy kicsit, hanem nagyon, annyi, mint eltávozni az életből, mely végeredményben nem egyéb az öntudatnál, annyi, mint meghalni tökéletesen, rövid időre. Épp ezért az az ember, aki alszik, leszerel, akaratát - az éles, ártó hegyével - befelé fordítja, s oly közönnyel viseltetik irányunkban, mint aki már réges-rég föloszlásnak indult. Kosztolányi Dezső
  8. Mindannyian haldoklunk, a halál csak idő kérdése. Egyesek egyszerûen hamarabb halnak meg, mint mások.
  9. Valahányszor egy beteg meghal, az orvos azzal szembesül, hogy véges a természet ereje feletti befolyása, s ez mindig is így lesz. A természet végül mindannyiszor győzedelmeskedik, s ennek így is kell lennie, ha fajunk fenn akar maradni.
  10. Az élet fokozatosan megy át a halálba. Először az egész részei halnak meg. Amikor az ember szerettei meghalnak, az ember egy része is meghal. Kim Stanley Robinson
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat