Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A biztonság tulajdonképpen a bizonytalanság százszázalékos elfogadásában rejlik. Annak elfogadásában, hogy az életünknek csak egészen kis részét tudjuk kontrollálni. Sokkal fontosabb a kontrollnál, hogy megtanuljunk bízni magunkban, vagyis abban, hogy a kiszámíthatatlanság közepette is jól tudjuk majd kezelni az adott helyzeteket. Ha ezt megtanuljuk, azzal sokkal többre jutunk, mint ha körmünk szakadtáig ragaszkodunk az irányításhoz.

Al Ghaoui Hesna
💍 Feleség 🕯️ Emlékezés
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete.
  2. Az ember attól fél, amit nem tud kontroll alatt tartani. És minél inkább irányítani akarunk valamit, annál jobban belefeszülünk, és annál nehezebb lesz lelazulni és rögtönözni, ha mégis kicsúszik a kezünkből a gyeplő. Mint a legtöbb félelemmel átitatott helyzetben, ebben is az önbizalom építése a legjobb megoldás. Irányításkényszer helyett megtanulni bízni magunkban, hogy ha egyszer, kétszer, háromszor sikerült, negyedszer is képesek leszünk kezelni a váratlan helyzeteket, adódjon akármi. Al Ghaoui Hesna
  3. A magabiztosság azt jelenti, hogy nem félünk a saját hibáinktól. Az életünket sok minden befolyásolja, de a sors nem. Leginkább a saját elménk állít nekünk korlátot. Ha bízol magadban, és hiszel benne, hogy meg tudod csinálni, akkor úgy is lesz.
  4. Én tényleg hiszek abban, hogy a valódi változás és az igazi boldogság az elfogadásban rejlik. A testünk elfogadásában, annak elfogadásában, akik vagyunk, és annak a helyzetnek az elfogadásában, amiben vagyunk. Azoknak a bizonytalanságainknak a többsége, amikkel nap mint nap harcolunk, abból a gondolatból ered, hogy a dolgoknak máshogy kellene lenniük.
  5. Jobb felfedezni az életet és hibázni, mint biztonságban élni. Egy-egy hiba, amit elkövetünk, az ár, amit megfizetünk-egy teljes életért. Sophia Loren
  6. Életünk a minőségéből adódóan másoktól függ, és olyan erőknek és körülményeknek van kitéve, amelyekre nincs befolyásunk. A több szabadság jobbnak tûnik a kevesebbnél. De milyen mértékig? Az életünkkel járó szabadság mennyisége nem az élet értékének mérője. Ahogy a biztonság üres és önveszélyes életcél, végső soron az önállóság is az. Atul Gawande
  7. A bizonyosság abban, ami bekövetkezhet, ritkán indokolt, de inkább sohasem. Az elmúlt idők bizonyosságaiból mennyi maradt fenn? Mégis igyekszünk újabbakban bízni, megnyugvást várva tőlük. A határozottság a kényelmesebbik út.
  8. Nincs az az állás, ami biztonságot adna. A biztonságérzet belülről jön, és ott is kell megtalálnod. Ha azt hiszed, hogy a munkád biztonságot ad, a munkahelyeddel együtt az önbizalmadat is elveszítheted, mert baj esetén semmid sem marad. Bob Proctor
  9. Mindent irányítani akarunk, és szerintem 90%-át nagyjából irányítjuk is az életünknek - a technológiának meg a tudománynak hála -, és attól a 10%-tól őrülünk meg, amit nem, pedig a bátorság szerintem pont ebben a 10%-ban rejlik, hogy elhiszem magamról, hogy én akkor is helyt fogok tudni állni (...), ha nem tudom irányítani. Al Ghaoui Hesna
  10. Életünk mindig ugyanabban a kerékvágásban telik, emiatt állandóan panaszkodunk és szitkozódunk; de valójában nyugalmunkat leljük ebben. Felébredünk, követjük a mindennapi szokásainkat, követjük a szabályokat, melyek merevek, erősek és általában csak kis mértékben módosíthatók. A változás olyan, mint egy kigördítetlen papirusztekercs, vagy a még ki nem játszott sakkfigura. Csak akkor fogadjuk a változást izgalommal vegyült félelemmel, amikor némileg tudjuk irányítani és hatalmunkban, lehetőségünkben áll, még ha nehezen is, de potenciálisan visszafordítani. Amennyiben azonban nincs meg a valódi döntés biztonsága, ha nincs meg a kontroll érzete; akkor a változás egyszerûen csak félelmetes. Még rémisztő is. Robert Anthony Salvatore
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat