Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A cél terv nélkül semmit sem ér. Nem olyan nagy mûvészet a célt meghatározni, az igazán komoly kihívást a célig vezető út megtervezése jelenti.

Csernok Miklós
🌅 Nyugdíjba vonulás 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Kevés, hogy önmagában csak álmaink legyenek, ha nincs jövőképünk, ha nem tûzünk ki konkrét köztes állomásokat, és ha nem tervezzük meg az odavezető utat, akkor csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutunk el a célig. Tervezés nélkül nem jutnánk el sehova.
  2. Hiszek annak fontosságában, hogy az ember célokat állítson maga elé. Ez adja meg az irányt, hogy merre menjünk és hogyan jussunk el oda. Ha nincsenek célok előttünk, sosem tudjuk meg, hogy elértük volna-e őket. Michael Jackson
  3. A terv nem más, mint egy költségvetéssel és határidővel ellátott álom. Valóság akkor lesz belőle, ha kitartóak vagyunk és nekiállunk megvalósítani a tervet.
  4. Útra is szükség van, és célra is. Egyik sem teljes a másik nélkül. Igen, a cél, és az úton felfedezett sok kis apróság együtt jelentik az életet. Csitáry-Hock Tamás
  5. Mindenekelőtt a cselekvés a fontos, a célok ugyanis csak látszólagosak, önkényes állomások, és magad sem tudod, hová mész. (...) Nem tudhatsz előre semmit az egyes állomásokról, ezek csak szavakban léteznek. Egyedül az iránynak van jelentősége. Az a fontos, hogy haladj valami felé, nem pedig az, hogy meg is érkezz, mert úgysem érkezünk meg soha sehová, csak halálunkban. Antoine de Saint-Exupéry
  6. A céltalan mûvészet nem ér semmit. Legföljebb az alkotó fejében kongó ûrt fejezi ki. Különösen így van ez a szobrászat esetében. A kész mûnek mindig van mondanivalója, még akkor is, ha az alkotón kívül senki más nem érti.
  7. A valóságban egyáltalán nincs cél. A látható cél csupán orientációs pont a horizonton, amely irányt szab utamnak. A valóságban maga az út a cél, a látható cél pedig csak az út vége, amely egyidejûleg egy új út kezdete.
  8. A térképírás, bár sokat kell tanulni hozzá, lényegében tanulhatatlan mesterség, az ember vagy tudja, merre van az irány, vagy nem tudja. Térkép valójában azoknak kell, akik nem tudják. Vida Gábor
  9. Ha az embernek világos célja van, még a legmostohább úton is haladni fog. Ha az embernek nincs célja, még a legsimább úton sem jut el sehova. Thomas Carlyle
  10. Célok kitûzése nélkül nem lehet élni. És ezeknek a céloknak minél magasabbnak kell lenni. (...) Másképp nincs is értelme csinálni! Dragóner Attila
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat