Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Kevés, hogy önmagában csak álmaink legyenek, ha nincs jövőképünk, ha nem tûzünk ki konkrét köztes állomásokat, és ha nem tervezzük meg az odavezető utat, akkor csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutunk el a célig. Tervezés nélkül nem jutnánk el sehova.

👨 Nagybácsi 🤗 Együttérzés
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A cél terv nélkül semmit sem ér. Nem olyan nagy mûvészet a célt meghatározni, az igazán komoly kihívást a célig vezető út megtervezése jelenti. Csernok Miklós
  2. A terv nem más, mint egy költségvetéssel és határidővel ellátott álom. Valóság akkor lesz belőle, ha kitartóak vagyunk és nekiállunk megvalósítani a tervet.
  3. Hiszek annak fontosságában, hogy az ember célokat állítson maga elé. Ez adja meg az irányt, hogy merre menjünk és hogyan jussunk el oda. Ha nincsenek célok előttünk, sosem tudjuk meg, hogy elértük volna-e őket. Michael Jackson
  4. Mindenekelőtt a cselekvés a fontos, a célok ugyanis csak látszólagosak, önkényes állomások, és magad sem tudod, hová mész. (...) Nem tudhatsz előre semmit az egyes állomásokról, ezek csak szavakban léteznek. Egyedül az iránynak van jelentősége. Az a fontos, hogy haladj valami felé, nem pedig az, hogy meg is érkezz, mert úgysem érkezünk meg soha sehová, csak halálunkban. Antoine de Saint-Exupéry
  5. Ha valakinek nincsenek álmai, nincs többé értelme annak, hogy éljen. Álmodnunk szükséges, még akkor is, ha álmainkban megsejtjük a valóságot. Ayrton Senna
  6. Egy álomnak elérhetetlennek kell maradnia, vagy legalábbis nem könnyen elérhetőnek. Ha túl könnyû megvalósítani, már nincs is értelme. Dean Ray Koontz
  7. Az útirány megállapításához nem elég, ha világosak a céljaink és tudjuk, milyen út vezet feléjük. Mindenekelőtt azzal kell tisztába jönnünk, hogy mi magunk hol tartózkodunk.
  8. Ahhoz, hogy nagy dolgokat vigyünk végbe, nem csupán cselekednünk kell, de álmodnunk is, és nem csupán terveznünk, de hinnünk is. Anatole France
  9. Az élet túl rövid ahhoz, hogy elvesztegessük. Álmainkat csak cselekvéssel, tettekkel valósíthatjuk meg, és nem annak tervezésével, hogy mit fogunk tenni.
  10. Az embernek néha szüksége van térképre. Nem egy olyan hely térképére, ahol még sosem járt, vagy ahol gyakran megfordul, hanem olyan hely térképére van szüksége, ahova soha többet nem tud elmenni. Egy térképre, amely bizonyítja, hogy a hely mindig is létezett, és nem csak álom volt a múltja. Egy térképre, amely biztosíték rá, hogy a hely mindig ilyen marad, és amely megszabadítja a jövőt a reménytelenségtől. Elif Safak
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat