Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A déjá vu (...) több, mint egy hamar feledhető ráeszmélés, hiszen soha nem figyelünk fel olyasmire, aminek nincs értelme. Megmutatja nekünk, hogy az idő nem múlik. Voltaképpen egy ugrás valahova, ahol már valóban jártunk, és ami most ismétlődik.

Paulo Coelho
👨 Nagybácsi 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Azt hiszem, nálam nem azt jelenti a déjá vu, hogy ez már megtörtént egy másik életben, hanem egyfajta jelzésként szolgál, hogy tudjam, jó helyen vagyok, jó időben, és a sorsom útján járok.
  2. Az a tapasztalatunk az idővel kapcsolatban, hogy egyik pillanatról a másikra halad valamerre. Egy olyan jelenben élünk, amely folyamatosan araszol előre, a megtörtént események pedig múlttá, emlékekké válnak.
  3. Az elmúlt napok sosem térnek vissza, és nem lehet meg nem történtté tenni őket. A pillanatok, amiket most élünk át, holnapra emlékekké válnak, vagyis a múlt bizonyíték arra, hogy éltünk.
  4. Az idő halad, s tán észre sem vesszük, de ha állandóan a múltba révedünk, az életünk megtorpan. Egyedül a ma és a holnap számít. Mindaz, ami még előttünk áll. Stéphane Garnier
  5. Az emlékezés csodajármû, oda is elvihet, ahol még sohasem voltam. Az is meggyökeresedhet az elmémben, amit többször elmeséltek nekem, és arra is emlékezhetem, amit nem éltem át. Konrád György
  6. Nem igaz, hogy minden elmúlik és mindent elfelejt az ember. Az csak látszólagos. Minden, ami volt, az van is, csak vissza kell gondolni s az öntudat mélyéből lassan felemelkednek, emlékezetünkben megelevenedik és újra él minden.
  7. Nem számít, merre járunk. Nem számít, milyen gyorsan próbálunk odaérni. Nem számít, hogy sohasem tekintünk vissza. A múltunk megtalálja az utat, hogy elcsípjen minket.
  8. Mindig úgy képzeljük, hogy van még idő, de ez nem igaz. Mert egy nap ráébredünk, hogy túljutottunk azon a ponton, ahonnan már nem fordulhatunk vissza, de akkor már késő lesz. (...) Ez az a pillanat, amikor az ember ráébred, hogy nincs visszaút. Az a pillanat, amikor az ember ráébred, hogy elszalasztotta az esélyt. Guillaume Musso
  9. - Maga szerint nem adomány, hogy az ember csak előrenéz, és nem hátra? (...) - Rémes egészen elfelejteni a múltat... Mert akkor olyan, mintha meg sem történt volna. (...) Emlékek kellenek ahhoz, hogy az ember életben tartsa a múlt dolgait. Kate Morton
  10. Tudom, sokszor siettetnéd az időt, hogy minél gyorsabban teljen. De sose felejtsd el, hogy itt van nekünk a jelen, és minden pillanat után jön a következő. És ezek annyi élményt tartogatnak a számunkra, hogy kár volna az időnket a múltra vagy a jövőre pazarolni!
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat