Ugrás a tartalomra
Azt hiszem, nálam nem azt jelenti a déjá vu, hogy ez már megtörtént egy másik életben, hanem egyfajta jelzésként szolgál, hogy tudjam, jó helyen vagyok, jó időben, és a sorsom útján járok.
Kapcsolódó idézetek
-
A déjá vu (...) több, mint egy hamar feledhető ráeszmélés, hiszen soha nem figyelünk fel olyasmire, aminek nincs értelme. Megmutatja nekünk, hogy az idő nem múlik. Voltaképpen egy ugrás valahova, ahol már valóban jártunk, és ami most ismétlődik.
Paulo Coelho
-
Nem az a lényeg, mi történt velem korábban, hanem az, hogyan látom magam, és miként értékelem a múltat a jelenben.
-
Nem számít, mi történt. Már elmúlt. Ami most van, már egy másik fejezet a forgatókönyvben, amelyet az élet ír.
-
Jó, ha van valami, amibe mégis bízik az ember. Hiszen nem azért, mintha az segítene rajta. De mégis csak más az érzés. Nyugodtabbá teszi az embert.
-
Előfordul, hogy emberek csak azért bukkannak fel az életünkben, hogy elvezessenek a következő emberhez, vagy életünk következő szakaszába. Nem azért jönnek, hogy róluk szóljon a történet.
-
Én is végigéltem egy adott sorsot. Nem az én sorsom volt, de én éltem végig.
Kertész Imre
-
Fontos szerintem, hogy ne csak a múlt történéseivel és a jövő tervezgetésével foglalkozzunk, hanem legyünk a jelenben is. Nagyon nem mindegy, hogy leéled az életed vagy megéled az életed.
Hajnóczy Soma
-
Nem a rátalálás volt az életcélom, ez csak a szükséges feltétele volt. Most, hogy mellettem van, elkezdődhet végre az életem.
Richard Bach
-
Jó érzés az, hogy néha most már én is tudok mondani fontos mondatokat a körülöttem lévő fiatalabbaknak. Ez tök jó, mert ez az élet rendje: az ember olyan korba ér, ahol már nem főszereplő, de segíthet másoknak azzá válni.
Geszti Péter
-
A história nem arra való, hogy az ember csak éppen megismerje, mi volt s hogyan, hanem arra való, hogy ami már egyszer megtörtént, tanúságul legyen a későbbi időkben mindenkinek, aki hasonlatos sorsra jut.
Móricz Zsigmond