A fájdalom sokféleképpen jelentkezik. Egy kis szúrás, vagy égető érzés, a váratlan fájdalom, a mindennapok szokványos fájdalmai. És ott van az a fájdalom, amit nem nyelünk le, az a hatalmas nagy fájdalom, ami minden más érzést elnyom, feledteti a világ többi dolgát. A végén csak arra gondolunk, mennyire fáj, ami történt. Hogy hogy kezeljük a fájdalmat, az rajtunk áll: érzéstelenítünk, elhessegetjük, felvállaljuk, letagadjuk, de néhányunknak az a leghatásosabb gyógymód, ha valahogy átvergődünk rajta.

Kapcsolódó idézetek

1. A fájdalomnak sokféle arca van. A testben olykor szúró, égető, éles, néha csak bizonyos ponton érzi az ember. Lehet apró nyilallás, váratlan görcs, végtelen gyötrelem vagy kínszenvedés. Néha könnyû csillapítani, gyógyszerekkel. Ha a lelket gyötri, szenvedésnek nevezik. Egy részükkel mindennap együtt élünk; kellenek ahhoz, hogy felnőjünk, képesek legyünk élni.
2. A fájdalom furcsa dolog. (...) A fájdalom egyszer csak úgy jön, PUFF! Aztán kész, ott van, és érzed. A fájdalom valódi. És ha valaki látja, amint szenvedsz, annak szemében nagyon hülyén nézel ki. Úgy, mint aki hirtelen megbolondult. Nincs rá gyógymód, maximum ha ismersz valakit, aki megért téged, és még azt is tudja, hogy segítsen rajtad. Charles Bukowski
3. Van olyan fájdalom, mely elkerülhetetlen. Amikor valami rossz történik, gyász, betegség, a szülők válása. A fájdalom egy fajtáját azonban nem lehet nem érezni. A legbensőbb megtörtség jele, és mindent magával ránt. Semmi nem marad az ember körül, a legkedvesebb dolgok sem.
4. A fájdalmat nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. Fájdalom, gyász, düh, szenvedés... ezek nem szívódnak fel csak úgy... Egyre nagyobbak lesznek, amíg végül összeadódnak, és elemésztik az embert.
5. Gyakran könnyebbnek vagy biztonságosabbnak tûnik egyszerûen elutasítani, elfojtani, ellökni magunktól a fájdalmat. Úgy tenni, mintha nem létezne. (...) A fájdalom azonban fájdalom, a veszteség pedig veszteség. Egy letagadott sérelem mindig megtalálja a módját, hogy felszínre törjön.
6. A fájdalom néha elkerülhetetlen, de a szenvedés nem. Képzeljük el, hogy boldog kapcsolatban élünk valakivel, akit aztán elveszítünk. Nyilván fájdalmat fogunk érezni, ez teljesen természetes. Ha azonban tovább cipeljük ezt a fájdalmat, és egyfolytában összetörtnek érezzük magunkat miatta, az már szenvedés.
7. Különös dolog a fájdalom. Hirtelen jön, és nem tehet az ember egyebet, várja, hogy elmúljék. Nincs rá gyógymód, és értelme sincs. Nagy lélegzetet kell venni, és várni. Ugyanakkor elevenebbé teszi az embert. Talán azért, mert eláll tőle a lélegzete. Ha pedig visszatartod a levegőt, az azt jelenti, még élsz.
8. Vannak a fájdalomnak olyan fajtái, amelyek nem gyógyíthatók kórházban. Így hát a szenvedők megpróbálják önmagukban meglelni a gyógyírt. Vannak, aki a kínzó magányt enyhítik új barátokkal. Vannak, akik a furdaló lelkiismeretükön könnyítenek némi készpénzzel. Vannak, akik égető vágyaikat csillapítják kedves, apró gesztusokkal. Milyen szomorú azonban, hogy mindig vannak olyanok, akik nem léphetnek a gyógyulás útjára hisz tudják jól, hogy csak még több fájdalom vár rájuk.
9. Életünk folyamán kétféle fájdalommal találkozhatunk. Az egyik, amelyet másoknak okozunk. A másik, amelyet elszenvedünk. A kettő mindig arányban van. Darnel Christian
10. Hová tûnik a fájdalom? Elpárolog? Fölszívódik? Vagy ott áll lesben valahol egy sötét szögletben, és csak a pillanatot várja, hogy felbukkanjon. Hová lesz? A leghihetőbb, hogy bennünk marad. Itt van, láthatatlanul. Elnyúlik, elterül, nincs is. Nem érzünk a jelenlétéből ilyenkor semmit. Pedig biztosan itt ólálkodik. Hogyan tudna másképp, ha akar, egy másodperc tört része alatt elhatalmasodni rajtunk? Hogyan tudna rögtön és azonnal úgy fájni? Schäffer Erzsébet