Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A fiú ajka végre, végre az övére leereszkedett, olyan emésztő vággyal, amitől Luce lélegzete elállt. Úgy csókolta meg a lányt, mintha Luce egy elveszett rész lenne őbelőle, amit végre visszakap.

Lauren Kate
💔 Hűtlenség 💪 Felépülés
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A fiú (...) az arcába nézett, magához húzta, és szelíden, mint egy gyerek, megcsókolta a száját. Árammal teli, idegen érintés volt, kissé kijózanító is, mivel testüknek ez az első találkozása messze lekésett képzeletük rejtett s már nagyon is régóta tartó ölelkezésétől. Régi dolog, hogy lomha testünk mindig lemarad a sorsunk mögött. Müller Péter
  2. Mézédes csókját még most is érezte a száján, és ez bizsergető érzéssel töltötte el annak ellenére, hogy tudta, kényszerből adta, mégsem rontott az ízén. Ujjaival az ajkához nyúlt, mintha azzal elevenebbé tehetné az emléket, de az már elszállt. A. O. Esther
  3. Lassan fedezték fel újra egymást, fizikailag és érzelmileg is, mint két vak, aki hirtelen visszanyeri a látását. Úgy csókolóztak, mint a kamaszok, mintha ennél közelebb már nem is kerülhetnének egymáshoz. A csók többet jelentett, mint csak testi vágyat. Justine mindig is azt érezte, hogy az ember a szívét adja oda a csókjával.
  4. Először csak egy apró csókocskát kaptam, ismerkedő, mondhatnám félszeg kis csókot. Aztán mélyet sóhajtott, a két kezébe fogta az arcom, és olyan szenvedéllyel vette birtokba az ajkamat, hogy azt hittem ott, menten belehalok a gyönyörûségbe. (...) Hosszan csókoltuk egymást, majd egy pillanatnyi szünet után újrakezdtük. Nem tudtam gondolkodni, csak az számított, hogy (...) ajka az enyémen van, az elmém csak ezzel az élménnyel volt tele.
  5. Megcsókol, olyképpen, mintha először. Derekamat ölelő keze a fenekemre csúszik. Magához szorít, a levegőbe emel. Vavyan Fable
  6. A vágyakozás szikrája berobban a köztünk lévő térbe, és mindketten kontroll nélkül csapongó, türelmetlen, ügyetlenkedő tinédzserekké válunk. A kezébe fogja az arcomat, és szinte felfalja a számat; úgy csókol, mintha az élete függne tőle.
  7. A lány mélységesen szerette. És szerette volna megsimogatni. Mindig szerette volna átölelni, de csak addig, míg a fiú nem akarta őt. David Herbert Richards Lawrence
  8. Finoman, rajongva csókolt meg. Megfeledkeztem a tömegről, a helyről, az időpontról, az okról... csak arra emlékeztem, hogy szeret, akar, és az övé vagyok. Stephenie Meyer
  9. Újabb csókok következtek, a világ mintha megszûnt volna létezni körülöttük. Megadták magukat mind a ketten, és ahogy egyre szorosabban összefonódtak, mintha nem csupán egymást ölelték volna át, hanem a fájdalmas emlékeket is elûzték volna. Nicholas Sparks
  10. Úgy csókoltam (...), mintha ő lenne a levegő, ami nélkül megfulladnék, és ő ugyanígy csókolt vissza. Az egész olyan volt, mint egy tündérmese - csak éppen nem mese volt, hanem maga a valóság, és mindez velem történt.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat