Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A gondolkodó ember általában azzal tölti az idejét, hogy a dolgokról kialakított képet az új tényekhez igazítja, amelyek meghazudtolják.

Albert Camus
👩‍⚕️ Orvosok és ápolók 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Valamiben hinni annyi, mint hinni abban, hogy az igaz; egy gondolkodó ember ennélfogva hisz abban, hogy amit hisz, az mind helyes, de a tapasztalat megtanította arra, hogy némelyikről - nem tudni, melyikekről - kiderül majd, hogy hamis. Egy gondolkodó ember röviden szólva úgy gondolja, hogy minden helyes, amit hisz, és hogy némelyik hiedelme hamis.
  2. Az ember folyton becsapja magát. Legsûrûbben azzal, hogy tud valamit, hogy áttekint valamit. Szabó Lőrinc
  3. A gondolkodó ember szükségét érzi annak, hogy ugyanolyan tisztelettel adózzék minden rajta kívül álló életakaratnak, mint a magáénak. Albert Schweitzer
  4. Az ember nem csak azért töri a fejét, hogy helyes gondolatai legyenek, hanem azért is, sőt gyakran főleg azért, hogy akarva-akaratlanul rátörő, képtelen gondolatokat végiggondolja. Alberto Moravia
  5. Az ember akaratlanul is mindent túlbonyolít, mert állandóan gondolkodik. Mérő László
  6. Amit az ember gondol, azzal teremti a világát maga körül, méghozzá naponta újra meg újra.
  7. Az ember, amíg él, egyre csak azon igyekszik, hogy valami maradandót csináljon azok számára, akik a nyomába jönnek. Arra nem is gondol, hogy akik jönnek, azok mindent másképp látnak majd, és mindent átalakítanak, az egész életét átalakítják, és átköltöztetik a maguk új látóköre és egyénisége szerint, és tulajdonképpen szinte feleslegessé válik az, amit az ember a jövendő számára csinált, gondolt, tervezett. Wass Albert
  8. A gondolkodó a saját cselekedeteivel, kísérleteivel elsősorban felvilágosítást akar kapni valamiről: siker és sikertelenség számára elsősorban válaszok. De a kudarcon érzett bosszankodást vagy megbánást átengedi azoknak az embereknek, akik csak parancsra cselekszenek és akiknek verésre kell számítaniuk, ha a nagyságos úr elégedetlen az eredménnyel. Friedrich Nietzsche
  9. Elméletben az embernek a tények elemzése alapján kellene döntést hoznia az életével kapcsolatban. A tények azonban bizonytalansággal vannak átlyuggatva. Atul Gawande
  10. A kutató (...) a munkája során nem azzal a precíz logikával dolgozik, amellyel később az eredményeit megfogalmazza, hanem tapogatódzó, intuitív, többé-kevésbé homályos és véletlenszerû gondolati utat jár be, és a helyes irány "megérzésében" a vizsgált témáról alkotott szemléleti képére támaszkodik.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat