Ugrás a tartalomra
A gyerekek igazolják a családi ünnepeket, és miattuk bírjuk elviselni őket. Mindig őket a legjobb nézni. Mindig ők az elsők a táncparketten, és csak ők merik megmondani, hogy undorító a sütemény.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyerekek már csak ilyenek. Az egyik pillanatban olyan elbûvölők, hogy az ember elérzékenyül, és szinte beleszédül a nagy szeretetbe, a másik pillanatban már süteményért nyafognak vagy épp a popsijukat kell kitörölni.
-
A gyerekek nem finomkodnak. Jórészt ezért kedvelem őket.
-
A gyerekek sok örömet okoznak, ha szeretik őket.
-
Szeretek gyerekek között lenni. Õk mindent észrevesznek. Még nem fásultak el. Felvillanyozzák őket olyan dolgok, amelyek bennünket már régen nem izgatnak, mert elfeledtünk lelkesedni értük. Olyan természetesek, olyan önfeledtek.
Michael Jackson
-
A gyerekek erősebbek mint hinné. Amíg érzik, hogy szeretik őket, az élet minden nehézségével szembe tudnak szállni.
-
Az ép gyerekek nyilván a tökéletes formák biztonságában élnek. A világ éppen olyan, mint ők, és számukra ezt tükrözi vissza minden. Az ő anyukájuk a legszebb, az apukájuk a legerősebb. Ha meg nem, akkor sem tûnik fel, mivel az imprinting, a követési reflex megoldja nekik, hogy ne legyenek kétségeik. Aki olyan, mint ők, az jó, aki meg másmilyen, az rossz. Legalábbis gyanús.
Sándor Erzsi
-
Tulajdonképpen az a normális, ha a gyerekekkel baj van, akkor élénkek, tettrevágyók.
Csányi Vilmos
-
A gyerekek mindig csúfolják egymást, nincs ebben semmi különös. Mindig van valaki, aki nevet, és egy másik, akin nevetnek.
Lauren Oliver
-
Mindig attól féltem, hogy ezek a fiatalok unják majd a mi karácsonyunkat. De egyáltalán nem így van, éppen ellenkezőleg. Saját fiam és lányom, valamint barátaik meglehetősen lekicsinyelték, azt mondták, mindez ostobaság, felesleges felhajtás, sokkal jobb lenne elmenni egy szállodába táncolni. De az ifjabb nemzedék rendkívül vonzónak tartja.
Agatha Christie
-
A gyerekekben él a remény. Csak adni kell rá valami okot.
Charles Martin