Ugrás a tartalomra
A hagyományos női szerepfelfogások szerint a nő elsősorban anya, feleség, tevékenységeinek színtere az otthon, ahol családját ellátja, gyermekeit neveli, érzelmi jellegû szerepet tölt be: biztosítja a családtagoknak az "otthon melegét". E felfogás szerint a nő a gyermekneveléssel, a családellátással járó kötöttségek miatt nem is vágyakozik a politika színtereire, legfeljebb abban az életkorban, amikor viszonylag szabadabb: a serdülőkor és a férjhezmenetel közötti időszakban, vagy gyermekeinek "fészekhagyása" után, hacsak a nagymamai teendők nem foglalják le idejét.
Kapcsolódó idézetek
-
A megfelelő nő- vagy férfi szerepe a felnőttkorhoz kötődik. Ha valaki hangsúlyozza, hogy nem akar felnőni, akkor hogy akar ő mondjuk jó nő lenni? Hm? Nem lesz jó nő, hanem csak annak látszik. Közben meg a vágyak megvannak, mert szeretne erős, nyugodt, békében élő lenni, de az ezzel járó munkát nem vállalja.
Csernus Imre
-
A nők kétségbeesetten próbálkoznak építkezni a romokon, próbálják rendbe hozni a kisiklott, egyre boldogtalanabbá váló kapcsolatot. Hiszen kislány korukban a nők is sok mindent megtanulnak magukról és az emberi kapcsolatokról. Úgy nevelik őket, hogy elhiggyék: a legfőbb, esetleg egyetlen céljuk a nagy Õ-re várni, majd jó feleséggé és anyává válni, és megfelelni mások elvárásainak. A női szerepmodellek értelmében feladatuk boldoggá tenni a férjüket, családjukat, és ha valami miatt megromlik a kapcsolat, az ő dolguk, hogy megpróbálják rendbe hozni.
-
Társadalmi szerepeket és elvárást alapozunk a nemekre, onnan, hogy kinek "kellene" gondoskodni egy gyerekről, a vezetői szerepeken át odáig, hogy bizonyos ruhadarabokat kinek "kellene" viselnie, kinek legyenek bizonyos hobbijai vagy éljen át bizonyos érzéseket. Ám a gender nem mindig szilárd alap az ilyen kategorizáláshoz.
-
A férfi felelős a fennálló világért, ennek mûködéséért és szerkezetéért. A nő feladata az, hogy az emberek személyiségével és gyermekeivel törődjön. A jövő nemzedékének szinte egyedüli őrzőjeként sokkal nagyobb tiszteletre jogosult, mint az a rabszolgahelyzet, amit a múltban betöltött. Nem elvakult utópikus gondolat, hogy a nő az eddig elfoglalt helyénél magasabbra emelhető. És magasabbra is kell emelni, ha a holnap nemzedékének gyermekkorát emberhez méltóvá kívánjuk tenni, ha az otthonokban békességet és nyugalmat szeretnénk látni s ha társadalmi haladást óhajtunk.
Lafayette Ron Hubbard
-
A világban a nők az igazi felnőttek, a férfiak pedig megmaradnak gyermeknek. A nők mindig ott vannak, ha gyerek születik, ha egy beteg küzd az életéért, vagy amikor meghalnak az öregek, de a férfiak nem. A nők a hátukon cipelik a család túlélésének terhét.
-
A nő igazi szerepe a házasságban az, hogy legyen szerelmes feleség, nagyon gondos és okos háziasszony és kitûnő nevelője gyermekeinek. Minden, ami e három hivatás bármelyikétől elvonja a feleséget, alapjában támadja meg és komolyan veszélyezteti magát a házasságot.
-
Mindenkinek van szerepe, amit a családjától, körülményeitől, a társadalomtól készen és kötelezően kapott, van, aki a vágyait követve kikunyerál, kialkuszik, kiharcol magának valami más szerepet. Ez a szerep kialakul a családon belül, a munkahelyen, egyesületek keretei között és mindenütt. Szerepük van az embereken kívül a szervezeteknek, a pártoknak, de még a nemzeteknek is.
Szinetár Miklós
-
Nő és férfi egyaránt arra vágyik, hogy olyan szerepben teljesedjen ki, ami számára nagyon fontos - a saját szólamában. A férfi a gyerek- és a hősszerep között ingadozik, a nő pedig az anya és a meghódított szerepére vágyik. És sajnos gyakran előfordul, hogy nem találkozunk ebben a hullámzásban.
Pindroch Csaba
-
Kérdés, létezik-e biológiai alapja a női szerepnek. A válasz igen. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy ha egy nőnek képessége és ambíciói vannak ettől eltérő tevékenységre, igazságtalan azzal érvelnünk, hogy a konyhában a helye. A férfi ősi szerepe a vadászat, mégsem elvárás, hogy puskával a kezükben járják az erdőt.
Boldogkői Zsolt
-
Az asszonyoknak azért több hatalmuk van a nagycsaládban, mint ahogy első ránézésre tûnik. Sok mindenről meggyőzhetik férjüket, és a férfi nem hoz döntéseket az asszony tudta nélkül. Hiába a férfiak tanácsa vezeti a társadalmat, ha a férfiakat sokszor az asszonyok vezetik.