Ugrás a tartalomra
A halál iránti bizalom azt jelenti, elfogadjuk, hogy létezik s hozzátartozik az élethez. A halál elfogadása az élethez vezető kapu. A kereszt és a feltámadás misztériuma a bizalom misztériuma. Jézus képes volt bízni az életben, ezért tudta feláldozni életét. A zsoltár így fohászkodik: "emlékeztess arra, hogy meg kell halnunk, hogy ezáltal világosodjék meg az elménk". A halálon nemcsak a fizikai halált értem, de minden kisebb meghalást is, amelyet folyamatosan meg kell élnünk. Minden veszteség, minden búcsú a halált gyakorolja. Aki a halál szemébe tud nézni, s mint ilyet fel tudja ismerni, az képes arra, hogy "szent nemet" mondjon. Amikor Jézus meghalt, s elfogadta saját halálát, nos, ez egy ilyen szent "nem" volt a halálra, s "igen" az életre.
Kapcsolódó idézetek
-
A halál egyetlen egészséges és nemes, amellett egyetlen igazán vallásos felfogása, ha az élet alkotórészének és tartozékának, szent feltételének tekintjük és érezzük, és nem választjuk el tőle, nem állítjuk vele ellentétbe, és nem játsszuk ki ellene alávaló módon, mert az ellenkezője lenne mindennek, ami egészséges, nemes, értelmes és vallásos.
Thomas Mann
-
A hit nagy dolog, és az igazán vallásos emberek azt szeretnék, hogy mindenki elhiggye: a hit és a tudás ugyanaz. De ami engem illet, én nem hiszek ebben. Talán mert az emberek túl sokféleképpen gondolkodnak erről a kérdésről. Tudni csak egyet tudhatunk: azt, hogy ha meghalunk, két dolog történhet. Vagy túléli valamiképpen a lelkünk a halált vagy sem. Ha igen, akkor rengeteg további lehetőség kínálkozik. Ha nem, akkor alma az egész. Vége, és nincs tovább.
Stephen King
-
A halálra gondolok, kedvesem, és mosolygok. Mert az ember él, szeret, akar és elér, de minden beteljesülés egy neme a veszteségnek is, hogy utána nyugodtan el lehessen menni, ha kell, egészen is el... S miért is irtóznak az emberek úgy a haláltól? Hiszen az nem lehet rossz. Ellenkezőleg, nagy mélység, nyugalom, béke hív benne, és szabadság, amiről a lélek, amíg az ember él, csak úgy álmodik...
-
Az emberek azt kérdezik: mi lesz a halál után? Erre így kell felelni: ha te nem csak szájaddal, hanem szívből mondod - legyen meg a te akaratod, ahogyan a földön, úgy a mennyben is - ez azt jelenti, ahogy ebben az ideiglenes létben, úgy az öröklétben is, neked gondolkodnod sem kell arról, mi lesz a halál után. Add át magad a mindenható akaratának, dicsőítve őt; tudván, hogy ő a szeretet - így hát mitől kellene félned? Krisztus haldokolva mondta: "Atyám! Rád bízom lelkemet!" Ha valaki ezeket a szavakat nem csak a szájával mondja, hanem tiszta szívből, akkor annak az embernek több nem kell.
Ha az én lelkem visszatér az atyához, akkor vele semmi, a legjobbon kívül, nem történhet.
Lev Tolsztoj
-
Kinek könnyebb vajon? Annak, aki hisz Istenben, vagy annak, aki félvállról veszi az egészet? A hit bátorít, mi azonban tudjuk, hogy nincs mitől félnünk. Csak akkor rossz a halál, ha elmulaszt valamit az ember. Csak akkor rossz, ha soká tart, s annyira fáj, hogy az ember elveszti a méltóságát.
Ernest Hemingway
-
A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk.
Susanna Tamaro
-
Mennyivel könnyebb meghalni azoknak, akik hisznek valamiben! Azoknak, akik hisznek abban, hogy a halál nem mindennek a vége. Azoknak, akiknek a szemében a világ fehérre és feketére válik szét, akik pontosan tudják, mit kell tenniük és miért, akik egy eszme, egy hit fáklyáját tartják a kezükben, és annak fényében minden egyszerûnek és érthetőnek tetszik. Azoknak, akik semmiben sem kételkednek, akik semmit sem bánnak. Az ilyenek könnyen halnak meg. Mosolyogva halnak meg.
Dmitry Glukhovsky
-
A halál nyújt nekünk kilátást. A halál az a hegytető, melyről végre beláthatja egész életét, a kezdettől a végig. A halál a teljesség.
-
Higgyél Krisztusban, és higgyél abban is, hogy valahol neki is van valami célja azzal, mi lettél, mi vagy, merrefelé tartasz. A hitben úgysem a megváltás a fontos, hanem a nyugalom. Az Úr útjai kifürkészhetetlenek, de aki igazán hisz benne, annak, még ha pokolra is jut a bûnei miatt, mindig ott lesz a lelkében a nyugalom, hogy elviselje, ami rászakadt.
-
A lét mély titok, istenivé teszi a láthatatlant, s újabb titok következik belőle: a bizalom. Ez a vallások egyetlen misztériuma. De ez a misztérium elég. A nélkülözhetetlen mennyei hatalmat nem látjuk, de érezzük.
Victor Hugo