Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A hazugságok kanos kis szemetek, úgy szaporodnak, mint a nyulak és ugyanolyan őrülten ugrándoznak jobbra-balra, az embernek igyekeznie kell számon tartani őket.

Karen Marie Moning
🐶 Kutya 💘 Első szerelem
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A hazugságok olyanokká válnak, mint a szappanbuborékok, és köröznek körülöttünk. Amikor a szemünk elé érnek, eltorzítanak valamit, elferdítik a képet. De mi továbbra is úgy teszünk, mintha ott sem lennének, abban a reményben, hogy majd maguktól eltûnnek. Van viszont, hogy a szappanbuborékok márvánnyá keményednek, és akkor nem lehet már tovább színlelni. Fabio Volo
  2. A hazugságnak és az ebből eredő titkolózásnak (...) megvan az a természete, hogy az idő előrehaladtával egyre kevésbé szeretnénk, hogy felszínre kerüljön. Emiatt persze egyre nagyobbra nő. Mert az egyik kis hazugság hozza magával a másikat. Az egyik titok következménye a másik titok. Bucsi Mariann
  3. A hazugság éppolyan szédítő sebességgel terjed, mint a tudás, ám a hazugság penetránsabb az igazságnál, igen, a legnagyobb hazudozóknak éppen az a céljuk, hogy olyan sokat és olyan szemérmetlenül hazudjanak, hogy az embereknek még az igazság is hazugságnak tûnjön, mert már nem tudnak különbséget tenni a tények és a kitaláció között. Axel Hacke
  4. Az emberek a nagyobb hazugságokat jobban elhiszik, mint a kicsiket. És ha elég gyakran ismételjük őket, az emberek előbb-utóbb hinni fognak bennük.
  5. Kisöreg, a hazugság öl. Ma még csak egy szája van, holnap tíz, holnapután száz, aztán ezer. És mindennap etetni kell a tátongó, éhes szájakat. Etetni újabb és újabb hazugsággal, önmagunkkal. Ez képtelenség. A hazugság felfalja az embert. Berkesi András
  6. Az igazság többnyire felcsillan, mint egy elhullott pénzdarabka. A hazugság viszont labirintus, amelyben előbb-utóbb eltéved az odakeveredett bûnös lélek. Jodi Lynn Picoult
  7. A hazugság hasonló a terebélyes fához, melynek satnya a gyökere, jön a zivatar, s kiszakítja tövéből.
  8. A hazugságok simák és készségesek. Az igazság kemény, tele durva szögletekkel. Csupán ritkán segít bárkinek is. Mark Lawrence
  9. Behálóznak minket a hazugságok. Van, hogy segíteni akarunk velük a szeretteinken. Van, hogy magunkat akarjuk becsapni.
  10. A hazugság emberi dolog, ezért hazudunk egymásnak (...). Vannak "szent hazugságok", amikor az embernek nemcsak joga, hanem kötelessége is a hazudás. "A hazugság bennünk él, emberekben (...), a hazugság hordozói mi vagyunk." Berkesi András
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat