A hegymászás lépten-nyomon magaddal szembesít. Lehet, hogy beszélni már nem tudok odafönn, de bőven van alkalmam gondolkodni. A csúcson a szó szoros értelmében más perspektívák közé kerülök. Lenézve látom az életemet. Ami valóban fontos, az kiemelkedik, ami lényegtelen, az nem is látszik. Ezt a fajta tudást és látásmódot aztán haza lehet hozni.

Kapcsolódó idézetek

1. A hegymászás nem csupán fizikai teljesítmény, hanem lelki élmény is, egy olyan tapasztalat, amely által rengeteget lehet fejlődni, és amit később a hétköznapokban is kamatoztatni tudunk. Saját magunkról is sokat tanulunk, hiszen elkerülhetetlenül a valódi önmagunkkal fogunk szembesülni. A hegyekben minden letisztul, minden egyértelmû.
2. A hegymászás leegyszerûsíti az életet a legegyszerûbb elemekre: élelemre, menedékre és a túlélésre. Az emberek arra születtek, hogy ezekkel a létfontosságú dolgokkal foglalkozzanak, nem pedig azokkal a jelentéktelen dolgokkal, amelyek mindennapi modern életünket kitöltik. A hegymászás magasabb szintre emeli az érzékeket, az érzelmek intenzívebbek lesznek, és meglepő módon ez megnyugtató. Leküzdeni a természet kihívásait, amikor az ő szabályai szerint játszunk, és ha sikert érünk el, hihetetlenül lelkesítő tud lenni.
3. Amikor az ember visszatekint az életére, emlékeinek nagy részét megszépíti az eltelt idő, s mondandójának mélységét erősen meghatározza, hogy hová jutott. A hegytetőről nézett út hirtelen megszépül, a fárasztó felkapaszkodást már egyáltalán nem érezzük akkora tehernek, mint útközben.
4. Ha az ember benn áll egy völgyben, akkor a völgyet nem tudja felülről látni, de ha elindul, akkor felfelé haladva már más a rálátása arra a völgyre, amit elhagyott. Nem mást lát, csak másként lát. Olyat is meglát, amit a völgyből nem vehetett észre. A kaptatón felfelé már fontosabbnak látszik a csúcs, az ég, ami nem azt jelenti, hogy az ember cserbenhagyná a völgyet, hanem csupán azt, hogy jelentősen kitágul számára a látóhatár. Jókai Anna
5. Kell, hogy legyen egy cél a fejedben: följutni a csúcsra. De ahogy haladsz fölfelé, egyre több dolgot láthatsz, és semmibe nem kerül néha megállni és élvezni a kilátást. Minden meghódított méterrel egyre messzebb látsz, és ezt ki kell használnod, hogy olyan dolgokat fedezhess föl, amiket addig nem vettél észre. Paulo Coelho
6. Az élet olyan, mint a hegymászás, a mely czéltalan erőlködés lenne, ha a nehezen elért ormon tisztúlt levegőben nem várna reánk a tágult perspectiva fölemelő, pompás képe. Élet az ilyen élet?...
7. Az életünk olyan, mint egy utazás, sík területen sokáig túlságosan is egyenletes, könnyû és unalmas, a meredek emelkedőkön nagyon nehéz és kínos, de aztán a hegytetőn nagyszerû látvány tárul elénk, elragadtatást érzünk, a szemünk boldog könnyel telik meg, énekelni akarunk és azt szeretnénk, ha szárnyaink lennének! Majd pedig, mivel az ember nem maradhat ott, hanem folytatnia kell útját, ereszkedni kezdünk lefelé a túlsó oldalon, s annyira elfoglal bennünket az, hogy megvessük a lábunkat, hogy el is felejtjük, milyen élményben volt részünk odafenn a csúcson.
8. Az, hogy veszélyekkel találják magukat szembe, egyeseket arra ösztönöz, hogy felhagyjanak a képmutatással, mert valódi kapcsolatra vágynak a többiekkel. A hegymászásnak ez a lélektisztító hatása az egyik érdekes velejárója.
9. Amíg minden a terv szerint halad, szép és élvezetes hegymászásban van részünk. A kaland igazából akkor kezdődik, amikor váratlanul borul a terv. Elég egy pici, zuhanó kő útját keresztezni, az időjárás sem mindig kedvezhet nekünk, és a terep hirtelen ellenségessé válik. Küzdelmünk egy csapásra élet-halál harccá alakul, és vágyakozva tekintünk le a völgyre, ahol ki lehetne ülni a "kispadra", fel lehetne adni. Lehet, hogy a hegymászás tanít meg arra, hogy nem adhatjuk fel? Erőss Zsolt
10. Ha magasan vagyunk, mindent kicsinek láthatunk. Akkor már nem fontos a dicsőségünk, szomorúságunk. Nyereségünk és veszteségünk egyaránt odalent marad. A hegy csúcsáról látod azt is, hogy milyen nagy a világ, milyen tágas a szemhatár. Paulo Coelho