A hegymászás nem csupán fizikai teljesítmény, hanem lelki élmény is, egy olyan tapasztalat, amely által rengeteget lehet fejlődni, és amit később a hétköznapokban is kamatoztatni tudunk. Saját magunkról is sokat tanulunk, hiszen elkerülhetetlenül a valódi önmagunkkal fogunk szembesülni. A hegyekben minden letisztul, minden egyértelmû.

Kapcsolódó idézetek

1. A hegymászás leegyszerûsíti az életet a legegyszerûbb elemekre: élelemre, menedékre és a túlélésre. Az emberek arra születtek, hogy ezekkel a létfontosságú dolgokkal foglalkozzanak, nem pedig azokkal a jelentéktelen dolgokkal, amelyek mindennapi modern életünket kitöltik. A hegymászás magasabb szintre emeli az érzékeket, az érzelmek intenzívebbek lesznek, és meglepő módon ez megnyugtató. Leküzdeni a természet kihívásait, amikor az ő szabályai szerint játszunk, és ha sikert érünk el, hihetetlenül lelkesítő tud lenni.
2. A hegymászás lépten-nyomon magaddal szembesít. Lehet, hogy beszélni már nem tudok odafönn, de bőven van alkalmam gondolkodni. A csúcson a szó szoros értelmében más perspektívák közé kerülök. Lenézve látom az életemet. Ami valóban fontos, az kiemelkedik, ami lényegtelen, az nem is látszik. Ezt a fajta tudást és látásmódot aztán haza lehet hozni.
3. A félelem (...) egyike a sokféle érzésnek, amelyet a hegymászó átél - de mindezekre szüksége is van. Rossz dolog lenne, ha nem éreznénk félelmet a hegyek között. Ez azt jelentené, hogy elvesztettük az öntudatunkat, elvenné tőlünk azt az örömet, amelyet önmagunk legyőzése ad.
4. A hegymászás nem sportcsarnokban, hanem zabolátlan természeti körülmények közt zajlik. Minden pillanat hozhat új, nem várt fejleményeket. Földes András
5. Az, hogy veszélyekkel találják magukat szembe, egyeseket arra ösztönöz, hogy felhagyjanak a képmutatással, mert valódi kapcsolatra vágynak a többiekkel. A hegymászásnak ez a lélektisztító hatása az egyik érdekes velejárója.
6. A hegymászásban a tudat a legfontosabb, az, hogy az ember mindennél jobban akarja a csúcsot. Ha nincs meg benne az elszántság, lehet bármilyen erős, az a legnagyobb sikere, ha élve lejut a hegyről. Földes András
7. Az élet olyan, mint a hegymászás, a mely czéltalan erőlködés lenne, ha a nehezen elért ormon tisztúlt levegőben nem várna reánk a tágult perspectiva fölemelő, pompás képe. Élet az ilyen élet?...
8. Az életünk olyan, mint egy utazás, sík területen sokáig túlságosan is egyenletes, könnyû és unalmas, a meredek emelkedőkön nagyon nehéz és kínos, de aztán a hegytetőn nagyszerû látvány tárul elénk, elragadtatást érzünk, a szemünk boldog könnyel telik meg, énekelni akarunk és azt szeretnénk, ha szárnyaink lennének! Majd pedig, mivel az ember nem maradhat ott, hanem folytatnia kell útját, ereszkedni kezdünk lefelé a túlsó oldalon, s annyira elfoglal bennünket az, hogy megvessük a lábunkat, hogy el is felejtjük, milyen élményben volt részünk odafenn a csúcson.
9. Nem létezik még egy olyan cél, amely egyszerre annyira valóságos és mégis annyira elvont lenne, mint egy hegy csúcsa. (...) A csúcs egy jól körülírható cél, amelyet csak bizonyos ráfordításokkal, jó tervezéssel, kemény munkával és szerencsével lehet elérni. Az első pillantás egy nagy hegyre rendszerint félelemmel tölti el az embert: hihetetlenül nagy; leküzdhetetlen; semmi emberi nem tartozik hozzá. De ahogy uraljuk a félelmet, és a hegyre lépésenként tekintünk, amelyeket egyesével teszünk meg, rájövünk, hogy nincsen egyetlen egy lépés sem, amit ne tudnánk véghezvinni. Egyszerûen folyamatosan haladunk addig, amíg minden irányból csak lefelé vezet már út, egy zavarodott pillanat után pedig rájövünk arra, hogy a csúcson vagyunk. Nem voltak leküzdhetetlen akadályok, minden korlát csak az elménkben létezett.
10. A falon csak egy valóság létezik, az, amelyikben az ember megpróbál feljutni a csúcsra. Olyan eszközökkel, olyan körülmények közt, amilyenek adva vannak számára. Ez nem az ésszerûség és a tervezés szükségességének elvetését jelenti, hanem éppen a hegymászás lényegére világít rá. Mert az a hegymászó, aki racionális megfontolások alapján akar mászni, végül még a tábort sem hagyja el. Földes András