Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A helyes magatartás nagyobbrészt az észlelés és utánzás eredménye, az önuralkodás szokása. A legnagyobb nevelés sem képes egyedül, a társadalom segélye nélkül valakinek helyes, jó magatartást adni.

🐶 Kutya 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az erkölcsöt rá lehet erőltetni az emberekre külső eszközökkel: szabályokkal, a társadalom jogászai által hozott törvényekkel, büntetéssel. De ezeknek az egyén szempontjából nincs különösebb jelentősége, belső tartást nem ad, legfeljebb a lázadást váltja ki. A valódi erkölcs, ami belső parancsra határozza meg az ember viselkedését, mindig a saját tetteink következményeinek belátása után alakul ki, amikor tudom: ha bántok, engem is bántani fognak, hogy egyensúlyba kerülhessek az által, hogy ugyanazt élem át a másik oldalon, mint amit én tettem. Ezt meg kell tapasztalni, át kell élni nem is egyszer, ahhoz, hogy belső törvénnyé váljon, ami már nem engedi, hogy olyasmit tegyünk másokkal, amit magunknak nem szeretnénk. Ara Rauch
  2. Önmagunkon keresztül tudjuk a gyerekeket a legjobban nevelni. Mindegy, hogy sportról, táplálkozásról, hozzáállásról, a másik nemhez való viszonyról van szó, a gyerekeink úgy fognak viselkedni, ahogy tőlünk látják. Na, ez nagy felelősség, és csodálatos feladat is egyben.
  3. A nevelés alapja mindenekelőtt a hozzáállás meghatározása és ebből kifolyólag a viselkedés irányítása. Lev Tolsztoj
  4. Az embernek saját magával kell foglalkoznia, nem a másikkal. Mert minden ember más, minden ember másképp tud csinálni valamit, minden ember másképp szeret valamit csinálni. Az rajtam nem segít, ha tudom, hogy X vagy Y valamit rosszul csinált vagy jobban csinált, mint én. Rajtam az segít, ha azt tudom, hogy én mit szeretnék, és azt hogy fogom csinálni.
  5. Az az iskola, amelyikben tanul, sok mindenre nem tudja megtanítani a tanítót, amire nagy szüksége lenne az életben. Nem tudja az iskola megtanítani a tanítót a jellem sajátosságaira, mert a jellem belső kifürkészhetetlen adottság. A belső kifejlődés pedig nem tûri a sablonizálást. Az igazi jellemet a helyes útmutatás alapján a helyes önkifejlés, a helyes autodidaktizmus érleli csak ki. Az iskola medret ás, utat mutat, indításokat ad: helyes medret, utat és indításokat, a munka betetőzése már az önnevelés dolga.
  6. A társadalom kialakít egyfajta kollektív magatartásnormát - és senki nem kérdezi, miért pont így kell viselkedni. Az emberek elfogadják, és kész. Paulo Coelho
  7. Mindenfajta nevelés önnevelés, és mi mint tanítók, nevelők csak a saját magát nevelő gyermek környezetét alkotjuk. A legkedvezőbb környezetet kell teremtenünk, hogy a gyermek úgy nevelje általunk önmagát, ahogy belső sorsát követve nevelődnie kell. Rudolf Steiner
  8. A nevelés teszi az embert ilyenné vagy olyanná. Nevel bennünket az életünk és a környezetünk, a többiek, akik mellettünk élnek.
  9. Az embereket meghatározza a társadalom, amelyben élnek. A legjobban azzal ösztönözhetjük őket, ha meglátjuk bennük a jót. Nelson Mandela
  10. Hiába mondjuk csemetéinknek, hogy legyenek becsületesek, őszinték, ha azt látják, hogy kapcsolatainkban mi nem olyanok vagyunk. Nincs az a prédikáció, amely képes lenne helyettesíteni egy jól végzett, mintaadó cselekedetet. A megfelelő viselkedési szabályok az olyan családokban sajátíthatóak el, amelyeknek van családi élete, amelyekben terveznek, szerveznek eseményeket, játszanak, ünnepelnek, beavatják a gyermekeket a felnőttek életébe, vagyis ahol elegendő tere van annak, hogy a család felnőtt tagjaitól megtanulható szabályok megmutatkozzanak és elsajátíthatóak legyenek. Csányi Vilmos
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat